Indulás a hegyekbe

Kicsit nagyon elirigyeltem vau tegnapi posztjának a sikerét. Ezért úgy döntöttem, megírom, én mit teszek, ha a Dolomitokba indulok túrázni. (Kezdő túrázók itt olvashatnak egy alapos és átfogó posztot arról, hogyan érdemes nekikezdeni a túrázásnak.)

Kezdjük mondjuk azzal, hogy a Schlernre mész. Ez egy elég szép túra, onnan indul, hogy megérkezel Seisbe, onnan pedig a kötélvasúttal fel Kompatschba. Kompatschtól aztán mintegy egy óra alatt a Schlern lábánál vagy, és máris kezdheted a két órányi utat felfelé.

Szállodák, éttermek, templom – ez Kompatsch

Legyen nálad vízálló széldzseki és nadrág, utóbbiból olyan, amit a túranadrágra lehet felhúzni – vagy pedig eleve ilyen gatyában menj. Hátizsákból ugyanez. Csak olyan hátizsákkal indulj neki, amire huzatot tudsz húzni. A hegyekben hirtelen változhat az időjárás.

(Kedvencem volt az a német család, akik már a kötélvasúttal megérkezve a szakadó esőbe értek bele, de azért felgyalogoltak a hüttébe, ahol dolgoztam, mert hátha mire felérnek, eláll. Négy óra hosszat ücsörögtek és száradtak, majd hazaindultak a – továbbra is – szakadó esőben. )

Nagyon javaslom, hogy legyen nálad rágógumi, főleg akkor, ha nem vagy szokva a hirtelen magasságkülönbségekhez. Bolzanóból felautózni Seisbe már jó hatszáz méter szintkülönbség, ezt mintegy félóra alatt tudod le, utána a kötélvasút felvisz ezerkettőre. Aki nincs ehhez szokva, az ugyanúgy, mint a repülőn, füldugulást, fejfájást, orrfolyást, szaporafosást észlelhet. (Az utóbbi tünet akkor szokott beállni, ha mondjuk szeles idő van, és kicsit le kell állítani a kötélvasutat. A gömbforma kabinok ilyenkor nemcsak lengenek, de fel-alá rugóznak is csöppet, és bár a Schlern impozáns látványt nyújt, de az alattunk lévő kábé tíz méter mélység hirtelen kurvára nem hat ránk jól) Mivel én évek óta ingázom 200 és 2200 méter magasságok között, kábé röhögve leszarom a fejfájós mazsolákat, ergo rágó sem kell.

Az ablakokat sajnos totál összebaszták a sílécek, lehetetetlen bentről fotózni 

Amint megérkeztél Kompatschba, menj el pisilni. Ez főleg nőnemű olvasókra vonatkozik. Ugye a férfiembör kicsapja, ahol kell, de a Schlernen – bár csak kétezer méter fölött nincs takarónövényzete – nem tanácsos pisilni. Majd mindjárt lesz hogy miért. Szóval irány a bili.

Jó, ha van nálad víz, vagy ha éppen az az oké neked, akkor izotóniás sportital. Alkoholt nem ajánlok, azt majd Kompatschban, ha visszaérkeztél. Mindig legyen nálad folyadék! A Schlernen – és a legtöbb helyen a Dolomitokban -, vannak ugyan vízesések, patakok, de aki nem óhatja egy esetleges egetrengető fosással befejezni a napot, jobban teszi, ha nem iszik ezekből. A hegyi rétek ugyanis évszázadok óta legeltetésre szolgálnak, az állati (főleg tehén) ürülék beszivárgott a talajba, ezért a vizek nitráttal szennyeződnek. (Az az ásványvíz, amelyet a hegyekből palackoznak, már teljesen oké, mert hosszú tisztulási folyamaton megy keresztül. A Plose vize például öt évet tölt a hegy gyomrában, mire felszínre bukkan.) Ezért a legtöbb hegyi hüttében ki is van írva a mosdóban, hogy a csapvíz nem iható. Nem, kedves barátaim, ez nem azért van, hogy a furfangos hegyi wirt még több italt adhasson el, hanem mert irdatlanul megbasszák, ha nem írja ki. Fél litertől még nem biztos, hogy bajod lesz, de nem kell kísérletezni, ha nem muszáj.

Okos ötlet, ha bekened magadat naptejjel. A levegő vastagsága felfele menet ritkul, és a nap mocskosul tud égetni. Bolzanóban meg se érzed, a hegytetőn meg pecsenye leszöl. Ugyanezen ok miatt: tökfödő és napszemüveg, de utóbbi lehet fakultatív is.

Indulás. Ha használsz nordic walking botokat (én igen), azok jól fognak jönni. A Schlern nem tartozik a nehezebb hegyek közé, de nem promenád, és a botok sokat tudnak segíteni.

A bakancsod legyen vízálló, jól bejáratott, és ami nagyon fontos; hosszúszárú. Nem, nem a divat miatt. Déltirol maga a földi paradicsom, és vannak neki kedves, jellegzetes kis háziállatai, mint teszem azt, a hegyikecske, a mormota, és az orrszarvú (homoki) vipera. Ez utóbbinak nem halálos a marása, amennyiben nem téged talál telibe, hanem mondjuk a bakancsod szárát. A viperákról (van a keresztes verzió is), annyit kell tudni, hogy szívesen sütkéreznek a napsütötte köveken, vagy magasszárú fűben. Isten tartsa meg a szokásukat, igazuk is van, viszont rég láttam olyan bakugrásokat, mint amiket az a német család hajtott végre, akiket figyelmeztettem erre a tényre. (Egy másik alkalommal, amikor a Rosengartenben mászkáltam, egy szembejövő fiatal párt figyelmeztettem arra a keresztes viperára, aki békésen napozgatott az út mentén. Kikerültem, a kígyók se keresik a konfliktust, ha nem muszáj. A fickó megköszönte a figyelmeztetést, a csaj sikoltott, és majdnem átugrott a Latemarra. Ezzel kapcsolatban: tudd a hegyimentők telefonszámát! A homoki vipera marása gyermekre halálos tud lenni, és a felnőtt se jár jól, ha nem jön időben a segítség.

Szépnek szép, de otthonra nem kéne 

Egyben sosem felejtem el azt a német turistanőt, aki kedvesen megkérdezte a hüttében;

– Tessék mondani, maguk tenyésztik ezeket a kis kutyákat?

– ?!

– Hát itt lent, a völgyben…

– A mormotákra tetszik gondolni, asszonyom?

Déltiroli fütyülő tenyésztett hegyikutya

Nekem szokott olyat csinálni a vérnyomásom, hogy leesik. Vigyél magaddal egy doboz Pocket Coffee-t. Cukor és koffein egyben. Különféle energiaszeletek, minyavalyák is mindig jól jönnek.

Nem hülye ötlet plusz telefont magaddal vinni. Én mindig kettőt szoktam – az okosat, mert az van, meg jó fotózni, meg minden; meg a régi krumpli Nokiámat, mert az okos az lemerül, meg minden baja van, de a Nokiával kábé a víz alól is tudom hívni a hegyimentőket, ha baj van. Nem kell bele SIM kártya sem, a vészhívás anélkül is indítható.

Fájdalomcsillapító; nincs rohadtabb, mint amikor mindjárt felérsz a csúcsra, a fejed meg majd szétrobban, mert pont most jött rád a fejfájás.

Ragtapasz, fertőtlenítő zselé, kés; jó, ha van.

Elemlámpa: sose légy akkora barom, hogy megvárod az éjszakát egy hegy tetején. Júniusban is simán le tud szakadni fél méter hó, és szopacs. Egy német turista ebbe halt bele három éve. Este nyolckor még odafent mókázott, tízkor hívta a hegyimentőket, fél ötkor megtalálták, hatra kihűlt. Igaz, mindössze rövidnadrág, atlétatrikó és tornacipő volt rajta, azóta gyanítjuk, hogy Ötzi is német lehetett, mert rajta se volt sokkal több cucc, amikor megtalálták. De ha mégis emberkedni akarsz, legyen nálad az elemlámpa, tavaly két embert így mentettek meg, pont a Schlernről. (Esetleg izofólia, ami kimondottan jó ötletnek hangzik, én be is szerzek egyet.)

Ha lett volna nála izofólia, még most is élne 

Sose becsüld le a hegyet. Átlag évi nyolc német turista adja be a kulcsot Déltirolban, mert annyi eszük van, mint egy szopós mormotának. Vitt már le síelő családapát a szélroham 400 méterrel lejjebb a Zanggenről, mert kicsúszkált a szélére fényképezni, halt már meg nyolcéves gyerek, amert az ötfős család a három kiskorú gyerekkel úgy döntött, hogy ezen a keskeny hágón átmennek, a 800 méteres tátongó mélység az bagatell. A hegy nem vicc, és illik komolyan venni.

Keress menedéket, ha vihar van!!!! Ez talán a legfontosabb. A Schlernen nem nagyon lehet elbújni, viszont szerencsére jóelőre lehet látni, ha jön a vihar. Ha látod, hogy gyűlnek a felhők, neki se indulj. De ha mégis elkap, akkor mobiltelefont, ájpodot, empéhármat, walkmant kinyomni, minden fém cuccot messzire eldobni magadtól, és minél kisebb formába guggolni, összezárt lábfejekkel. Ja, és imádkozni. Az mindig hasznos. (Én neki se indulok, a fél kezem fémből van, azzal meg inkább nem dobálózom…)

Sirályhojsza- és nyárfapohók-eledel (fakultatív, de hátha…)

Ha pedig kifülelitek, hogy a Schlern boszorkányai éppen vihart akarnak kavarni, akkor iszkiri, nyomás le a hegyről, és irány a legközelebbi templom, szétharangozni a vihart!!!!