Agyonszarva
Ez lehetne egy Fostartály-emlékzenekar neve is, de nem, ez a rögvalóság vízilóék környékén.
Kevés rosszabb dolgot tudok elképzelni, mint a fulladásos halál, de mint kiderült, van lejjebb: egy Kenya és Tanzánia határán fekvő folyóban a halak élete nem csak játék és mese, mert – ha már nem tudnak vízbe fulladni –, kénytelenek szarba fulladni. Mint annyi minden másról, erről is a vízilovak tehetnek, ezek az agresszív, ostoba és tohonya állatok: amellett, hogy ártatlan afrikaiakat gyilkolásznak hobbiból, ananászt tesznek a pizzára és indokolatlanul elnyerték Bud Spencer szimpátiáját, még szarnak is. Sokat.
Ezeknek a jószágoknak ugyanis az a szokásuk, hogy éjszaka elkolbászolnak a mezőkre legelni, nappal pedig beletohonyulnak a folyóba, hogy ne égjenek le, dagonyázás közben pedig szünet nélkül szarnak és pisálnak (tulajdonképpen ebben nincs semmi meglepő, én is ezt csinálnám legszívesebben szívem szerint minden szerdán). A baj csak az, hogy a folyó kicsi, a vízilovak pedig sokan vannak: a négyezer állat naponta körülbelül 8500 kilónyi szart termel, ami ahhoz vezet, hogy ha szeretnél hálóval halat fogni, jó esetben nem gumicsizma lesz a zsákmány, nem is hal, hanem szar. A száraz évszakban csökken a folyó vízhozama, így a helyzet még rosszabb lesz: kevesebb lesz a víz, több a fekália, így a környékbeli halak elég rosszul járnak: belefulladnak az ammónia-metán-hidrogénszulfid koktélba, magyarán a szarba. Akkor sem jobb a helyzet, ha esik az eső, mert akkor az áradat annyi vízilókakát sodor magával, hogy abba is belefulladnak a halak.
Szóval bármennyire is reménytelennek tűnik az élet, gondolj bele: legalább nem vagy afrikai hal.
(Atlantic)
