Csillagködbe veszett a píszí – már az Eszkimó-köd sem a régi
A NASA nemrégiben bejelentette, hogy a politikai korrektség és egyenlő bánásmód jegyében megszünteti a sértő/bántó elnevezések használatát a világűr tudományos életében.
Még mielőtt arra gondolnánk, hogy beduhajkodott doktoranduszok egy frissen felfedezett fekete lyukat Kintekunta Seggének kereszteltek el, ennél sokkal nagyobb horderejű változtatások következnek, amikor a tudománytörténetből kiírják az olyan durva elnevezéseket, mint például a Sziámi ikrek galaxis. El lehet képzelni, mekkora sértődést okozhatott, ha valaki belekukkantott a távcsőbe és a burmai vagy myanmari származására utalva összenőtt spirális formációkat pillantott meg, az elvetemült tudósok pedig azzal csúfolkodtak.
Vagy vegyük az eszkimókat. A tizenakárhanyadik századok felfedezői minden északi sarkkörön túli népséget az egyszerűség kedvéért eszkimónak neveztek, de nem lustaságból vagy slendriánságból, hanem a földrajzi elhelyezkedés egyértelműsítésére, hogy ne kelljen külön magyarázat ahhoz, merre jártak a Terra Incognita kutatása során.
Hát most ennek vége, a Herscheltől származó elnevezéseknek, így az Eszkimó-ködnek is befellegzett, csak a Lófej-köd maradhat. Nem mint ha annak ne lenne ártalmas konnotációja Francis Ford Coppola Keresztapa filmjei óta. Hiszen ki szeretne az ágyában egy levágott, véres lófej társaságában ébredezni?
Herschel nevéhez fűződik az Uránusz felfedezése is, már alig várjuk, hogy mikor kerül elő egy vallási csoportosulás, akik kikövetelik, hogy a pogány istenségeket távolítsák el a Mennyek Boltozatáról, mégis micsoda dolog már ez?
Arról nem is beszélve, hogy nem kell nagy fantázia ahhoz sem, hogy súlyos csúfondároskodásnak vegyék, amikor valaki furtonfurt az égre mutogatva felemlegeti az Úr Ánuszát.
Vésse mindenki jól a fejébe a helyes elnevezéseket, ha a nebulóknak kellene a nebulákról előadnia: az Eszkimó-köd polkorrekt elnevezése NGC2392, a Sziámi ikrek helyett sem szabad a Myanmari torzszülöttek titulust használni, a galaxisokat tessék csak NGC4567 és NGC4568 nevekkel illetni.
Ugye, máris mennyivel jobb?