HOLDKOMP

Kis lépés ez az árnyékos oldalon…

Celluloid

Csőmozi #54: Nem vagyok teljesen orvos – Edge of sanity

Anthony Perkins rendszerváltás-kori hungarohorrorjai közül ez a másik.

A Sötétség lánya létrejötténél csak az a meglepőbb, hogy a leglangyosabb barakkban akkoriban készült még egy bérhorror is Anthony Perkinsszel. A megformált hőseihez hasonlóan ekkor már öregedő és beteg expszichót az elkoptatott Dr. Jekyll / Mr. Hyde sztoriba helyezték, azzal a nagy kanyarral, hogy itt a doktor a rém. A kicsit gátlástalan viktoriánus gyógyszerészetet parafrazeálva a tudós csak jót akar, amikor alsóbb néposztályból származó, reszkető pácienseit amolyan jóindulatú állatgondozóként vadiúj fejlesztésű fájdalomcsillapítójával nyomja tele abriktolás előtt. A kokainalapú cucc jól sikerül, a morfinista orvosok korában dr. Henry Jekyll (tényleg így hívják) viszont maga is ráfügg a szerre, és éjszakánként kimarad. Ezzel párhuzamosan egyre több kibelezett altesti munkásnő bukkan elő leölve, a köz pedig Hasfelmetsző Jack rémtetteiről kezd suttogni, sosem találná ki a kedves néző! Csáth Géza üdvözletét küldi, neki ennél ihletettebbek jutottak eszébe, bár a gyilkosság stimmel.

Milyen indíték munkálhat a szadómazó gyilokmészáros elméjében? Ezt sem találná ki soha az olvasó, a kis Henry lelki fejlődésére két magyar statiszta istállóbeli jelenete tett végzetes hatást, melyben nemi kopulációt imitáltak. Nem csoda, ha felnőve pedáns mintaférji énje mellett (az asszony nyünnyögve pislog fel a tudomány óriására, és még azt is elnézi neki, ha kémcsöveire ájulva lekési a teát) rém-alteregója egy leizzadhatatlan sminkkel ellátott Peter Murphyre hasonlít, ha rá kell keresni, divatgót lehetsz legfeljebb, de inkább az sem.

A passzentos nevű rendező, Gérard Kikoïne hosszú felnőttipari pályafutása után mintha itt bukhatna fel először levegőért az önkifejezés egére, és ki is fejez, ennek köszönhetők a város (Budapest játssza az East Endet) nyálkás beállításai és a doktor laborja, munkahely helyett menő expresszionista installáció. A szexuális szolgáltatók úgy néznek ki padlásszobáikban, mint félállásba keveredett művészeti főiskolások, pár mellékszereplőnél ez talán nem is áll messze a valóságtól, az artisztikus öntudat pedig Flóra madám nyilvánosházában is büszkén kiáll, a közönség keresztes performanszokat rendel a proli dugások mellé. Mr. Perkins talán a végső stádiumból táplálkozó cinikus megvetése könyököl még ki pár jelenetből, ahol a két, egyre közeledő személyiség polgári fele szól be a jól vasalt társadalom álszentjeinek. A kapitalista pedálozás mellett a gulyáskorszak végének honi pofáira ráröhigcsélni a tévéből, a fentieken kívül még erre alkalmas a mű, olcsó szórakozásnak látszik, de a többit elnézve még ez sem igaz.

HOLDKOMP