Csőmozi #80: A tipróabroncs dala – Rolling vengeance

Volt már pisztollyal, rambókéssel, puskával, asztallábbal, fagyasztott hallal, még mivel nem?

Sima sportautós, na jó, annyira nem sima kijött nemrég, akkor nálunk nem halott lesz a bosszúálló, hanem élő, de ugyanolyan rendes gyerek. Azért ettől nem esnek hasra, ehhez mit szólsz, óriás szörnyautóval ken szét mindent! Mondd még egyszer, Michael, zseni vagy! Nem, te vagy a zseni, Stevie!

Valahogy így folyhatott le a kreatív összejövetel, ahol a Rolling vengeance (el sem hiszen, nálunk csak egyszerűen Guruló bosszú) megszületett. A mindenből mindig nagyobbat, hangosabbat és narancshajúbbat akaró amerikai néplélek leképeződése az óriáskerekű óriásjárművekkel bonyolított roncsderbi, ügyességi verseny, tréfás vetélkedő, ahol a kis nyamvadt személykocsik szétlapítása az est fénypontja. A műfaj fő rendezvénye Official Monster Jam néven fut máig, csak remélni merem az igényes közönséggel együtt, hogy idén sem marad el! A Guruló bosszú ötletgazdája, az amúgy kanadai Michael Montgomery innen meríthette az ihletet a sztori izgalmasabb részéhez, a nem annyira érdekeshez ötezer másik bosszúdrámából.

A történet gerincét két család küzdelme adja, a Dallas 26 évadánál jóval kompaktabban. Rossóék tisztes családi vállalkozásban kamionoznak Amerika közepén (kicsit őszintétlenül a helyszínt Ontario adja, magyarul ott forgatták). Joey, a reménység tökig meghatódva veszi át aputól a slusszkulcsot, ez egyszer mind a tiéd lesz, a hugi helyett nagy tapsikolva fújja el anyu az égve maradt gyertyát a kislány szülinapi tortáján. Az ilyen intim idill mutogatása sosem jó ómen, körülbelül annyi fényes jövőt vetít előre, mint háborús filmben a menyasszony arcképével virítani, és tényleg, a szomszéd Doyle-klán nem veszi jó néven anyuék absztinens aktivizmusát a részeg sofőrök ellen, tekintve hogy ők üzemeltetik a környék egyetlen búfelejtőjét. A válogatott züllött alakoknak rúdon pörgő pucér nőkkel és szeszes itallal szolgáló Tiny’s Liquor és Bár pedig istenfélőék szemét szúrja, de hát mit van mit tenni, ha az a munkaadó. A zabolátlan Doyle-fiúk és a barátaik megszokták, hogy nekik mindent szabad, egy közúti csínyük vége anyu és hugi toccsanós halála lesz. Tegye fel a kezét, aki meglepődött!

Mihez kezdhet ilyenkor egy tisztességes, templomba járó ember? Ökölbe szorult arccal bemegy a garázsba, és házilag összebarkácsolt gigászi szörnykocsival veszi kezébe a dolgokat a hatóság helyett. A Stern-Montgomery páros (rendező, forgatókönyvíró) előtt innen tárul fel a pálya annak szubtilis kifejezésére, az álszent illemmel szemben kinek drukkolnak igazán. Nézzük például, milyen mondatokat adnak a színtelen-szagtalan Rendesék szájába. “Olyan üresnek érzem magam”, találja fején a szöget Joey, miután családja több tagját kecsöppé zúzva húzták ki az árokból. “Szeretlek” – vallja be máskor szerelmének. “Igazán?” – teszi fel erre a keresztkérdést Misty, a tüdőnadrágos lány.

Nem járt jobban a seriffség sem. Észlelt valami gyanúsat, faggatózik álnaivan a helyi szerv a sokadik, fémszilánkokkal vegyes húspépféknyom mellett. Sejti nyilván, honnan fúj a szél, de az ellenirányban gyilkoló igazságosztóra nem hivatalos meghosszabításaként tekint. Ezzel szemben milyen vagányságokat mond az erőszakos tanmese egyetlen vállalhatóbb szereplője? “Semmi, elbotlottam a pöcsömben”, veti oda Tiny begipszelt karjára utalva, de ő az, aki a “Hé, asszem jöhet még egy kis krumpli”-benyögést ereszti meg egy asztali áldással, majd kajacsatával teljes válságmegbeszélés után. Az Isten, haza, Coca-Cola földjén tehát olyan nagy különbség tán nincs is a felek közt.

Akkora legalábbis biztosan nem, mint jóemberék szeretnék hinni, elnézve mondjuk Joey élvezkedő fejét, amint ugyanolyan leplezetlen szadista vigyorral megy át ellenségein, amilyen gyermeki ártatlansággal dobálták azok anno a sörösüvegeket mások szélvédőjébe. Félni nem nagyon kell mitől, a monszterkocsira nem hat az errefelé igen népszerű pumpálós sörétes sem, bár a végéig még láthatunk egy megint elég mélyre ható jelenetet a csőben (!) menekülő barátnéniről, amint a rémkocsi fallikus fúrógépe nyomul hozzá egyre közelebb. Tetsuo-szintű radikalizmust persze ne várjunk, sőt semmilyet, dolga végeztével Joey egyik vállán puskával, a másikon a jól megérdemelt leánnyal sétál bele a, nem, a napkeltébe. Még egy sixpack alkoholmentest, srácok, ezt most én állom!

 

HOLDKOMP