Halálközeli élmények, avagy mit tudunk a tudatról

1.

Harminc másodperccel a szív leállása után megszűnik az agyműködés. Régebben ezt nevezték halálnak, manapság már csak klinikai halálnak, mióta különféle módszereket ismerünk arra, hogy az embert ebből a stádiumból visszacsalogassuk az életbe.

A klinikai halált átélt emberek kb. 15%-a számol be arról, hogy különféle élményeik voltak egy olyan állapotban, amikor jelenlegi tudásunk szerint nem volt agyműködésük.

Vannak, akik saját magukat látják külső szemszögből („testen kívüli élmény”), látják a körülöttük lévő orvosokat, később el tudják mondani, hogy azok miről beszélgettek. Vannak, akik a halott szeretteikkel találkoznak, vagy egy alagúton mennek egy fehér fényforrás felé, ahol végtelen szeretet öleli körül őket.

Az a tény, hogy ilyenkor nincs agyműködésük, kizárná, hogy emléknyomaik lehessenek bármiről, és persze azt is, hogy halljanak vagy lássanak. Ezek mind magasabb rendű agyi funkciók (memória, szövegértés stb.), amikhez az agykéreg és a kéreg alatti területek együttműködése szükséges. Amikor az EEG laposabb, mint egy vizezett palacsinta, amit a karácsonyi vásárban vettél ezerötért, akkor bármiféle emléknyom csodaszámba megy.

Számtalan szkeptikus elképzelés van arról, hogy mi okozhatja ezeket a halálközeli élményeket, de egyik sem ad teljeskörű magyarázatot. (Azért mindegyik elméletnek vannak hívei, és itt illene részletesen kivesézni, hogy melyik magyarázat miért nem jó, de az egy külön poszt lenne.) Indult egy vizsgálat annak kinyomozására is, hogy vajon a lélek (bármi legyen is az) száll-e ki ilyenkor az emberből. Ez az AWARE kutatás, amelyhez kórházi termek plafonja közelében helyeztek el képeket a plafon felé fordítva, mondván hogy ha a lélek odaszáll, akkor majd megnézi, hogy mi van a képen. Ha utána a halálból visszahozott ember be tud számolni a képről, akkor jó bizonyítékunk van a lélek létezésére.

A kutatás öt éve alatt összesen 2060 emberen végeztek újraélesztést a partner kórházakban, de csak 101 volt olyan állapotban végül, hogy a kutatók kikérdezhették őket. Ebből kilenc ember volt, aki beszámolt halálközeli élményről, de közülük hét szellemekkel társalgott vagy alagúton ment át, és nem figyelt a plafonnál lévő képre. A maradék kettő elmondása szerint látta magát fentről, látta az orvosokat, ahogy próbálják újraéleszteni, viszont egyikük sem olyan teremben volt, ahol lett volna kép a plafonnál.

Hát ez pech.

2.

Nem tudjuk, mi hozza létre azt, hogy az ember tudatában van önmagának. Adódik, hogy az agy csinálja valamilyen módon, hiszen olyan betegségekben, amikor az agy elsorvad (pl. Alzheimer-kór), a tudat szép lassan szétesik, a memória fokozatosan megszűnik, az ember elveszíti emberi jellegét. Az egyik legnépszerűbb elképzelés mostanában, hogy nem egy bizonyos agyterület hozza létre az öntudatot, hanem az agysejtek közötti több milliárd kapcsolódás, maga a neurális hálózat.

Csakhogy ezzel pár dolog nem stimmel.

Vannak olyan betegségek, amikor az agy egy részét el kell távolítani, különben a beteg meghalna. Ilyen például a katasztrofális epilepsziának nevezett kór, amikor epilepsziás rohamok követik egymást vég nélkül, és a beteg semmiféle kezelésre nem reagál. Ilyenkor végső megoldásként leválasztják a rohamot generáló agyféltekét a test többi részéről. Átvágják a kapcsolódási pontokat, és bár maga az agyfélteke ottmarad a koponyában, de olyan, mintha nem is lenne, nem tud kommunikálni az idegrendszerrel.

A több milliárd agysejti kapcsolatnak tehát jó része odavész. Ennek ellenére a tudat megmarad, az illető nagyjából ugyanúgy él tovább, mint a két agyféltekével rendelkező ember. Enyhe beszédzavara lehet, de amúgy semmi baja.

És nemcsak kisgyerekkori műtétnél ilyen jó a helyzet, ahol az agy képlékenységével magyarázhatnánk a dolgot, hanem idősebb kori sérülések után is. Van olyan ember, akinek a fél fejét ellőtték, és vígan él tovább, csak egy kicsit furán néz ki.

Mondhatjuk tehát, hogy oké, a fél agy elvesztése nem probléma – végülis ottmarad a másik félteke, ami majdnem tükörképe az egyiknek, és minden funkciót ellát –, viszont az agysorvadás már tényleg megszünteti a tudatot? Nem igazán, mert megesik, hogy a súlyosan alzheimeres, évek óta nem kommunikáló ember a halálos ágyán egyszer csak felül, pár percig élénk beszélgetést folytat a ledöbbent családtagokkal és orvosokkal, majd szépen visszafekszik és meghal. Mindezt úgy, hogy elvileg az agya nem lehetne rá képes, mert már rég összezsugorodott és elsorvadt, ahogy azt a róla készült CT mutatja. És ezt nem valami ezoterikus indonéz dervis állítja, hanem Prof. Dr. Alexander Batthyány a Bécsi Egyetemről (és még pár hasonló kaliber, a jelenséget meg úgy hívják, hogy terminális luciditás).

A modern tudomány magyarázatként csak a vállát vonogatja. A korábbi tudomány, például Hippokratész vagy Avicenna azt mondta erre, hogy a tudat a halál közelségében kikerül a test fogságából és megszabadul a betegségek okozta korlátoktól. Tehát hogy a tudat (szellem) és az agy (test) két különböző dolog lenne, ahol az agy mondjuk a hardware szerepét tölti be, a tudat pedig a rajta futó program, aminek másolatai léteznek más hardware-eken is. Vagy valahogy így magyarázta Avicenna.

3.

A haldokló ember halottakat lát. Van, aki csak álmában, van aki ébren is, de a beszámolók szerint ezek többnyire megnyugtató és pozitív élmények. A halott szerettek „eljönnek” a haldoklóért a halált megelőző pár napban. Ez régi és általános megfigyelés, amit a betegápolók sokkal hamarabb tudtak, mint az orvos-kutatók, akik csak mostanában kezdik ezt a területet felfedezni.

Az egyik ilyen orvos meséli, hogy amikor kihelyezték a palliatív osztályra, a főnővér szólt neki, hogy Mária néni az ötös kórteremből hamarosan meghal, mert látta a halott édesanyját. Az orvos megjegyezte, hogy erre a tananyagra nem emlékszik az egyetemről, mire az ápoló: „Maga sok tananyagot nem ismer még.”

Azóta ez az orvos a terület egyik legismertebb kutatója, és utólag is igazat ad a főnővérnek. Elmondja azt is, hogy itt nem olyan betegekről van szó, akik legyengültségükben hallucinálnak mindenfélét. Kimondottan koherens, egészséges tudatú emberek látják a haláluk előtti pár napban (álomban vagy ébrenléti vízióban) a halott szeretteiket. Bármi okozza is ezt, nem úgy néz ki, mintha tudatzavar történne.

Összességében nagyon keveset tudunk a tudatról és a halál körüli változásairól. A 20. századi medicina elzárkózott minden olyasmitől, ami egy kicsit is hasonlít holmi paranormális hókuszpókuszra, így attól a kérdéstől is, hogy esetleg a tudat független lehet az agytól. Mióta a halál már nem annyira esemény, hanem inkább egy folyamat, amit egyre későbbi pontján tudunk megakasztani, előkerülhettek az ezzel kapcsolatos kérdések is.