Kurva szar autók – Dacia Sandero Stepway 2019

Glorious benzines 1.2. Emelt hasmagasság, Dacia érzés. What’s not to love?

Sok mindent el lehet mondani rólam, de azt biztos nem, hogy kimondottan nagy rajongója vagyok a francia vagy olasz szaroknak. Az MókusOn asztala. Talán még ő se süllyedne le odáig (bár kimondottan sok galádságra képes, ha csak azt nézzük, hogy már két Lancia “gazdagítja” a családi flottájukat), hogy megvegyen egy Renault-t.

Az meg nagyjából senkiből nem nézem ki a szűk baráti körömben (leszámítva pár rokont, akik amúgy saját maguk szerelik és autófronton egyébként sem beszámíthatóak a franciáktól hemzsegő pedigréjüket tekintve), hogy bárki Daciát vegyen. A tesztidőszak alatt sikerült kétezer kilométert beletekernem egy Sanderoba, ami maradandó nyomokat hagyott bennem.

Kezdjük a legelején: a Daciát baromi sokan dícsérik én meg baromira elfogult vagyok. Egyrészt belém égett a román szarok alapvetése, másfelől tudván, hogy mögötte francia technika van, nagyjából a nullához konvergált korábban annak az esélye, hogy valaha megfontoljam egy Dacia vásárlását. Funkcionalitás, praktikum, meg a faszom se tudja hogy miket fogalmaztak meg ennek a szerencsétlen nyomorul román Clio apropóján, szóval muszáj volt kipróbálnom.

Átvettem az autót és egyből arcul ütött a hamisítatlan budget érzés. Aki már vezetett modernkori Daciát úgy, hogy egy hasonlóan kortárs gépjárműből száll át, az tudja, hogy miről beszélek: a szó szoros értelmében minden el van benne baszva. Na de nem ám nagyon, hogy élhetetlen legyen, dehogy.

Csak egy kicsit.

Csak hogy néhány példát mondjak: az ablakmosó tartály visszajelzője vagy nem létezik, vagy egy kétezer kilométert futott autóban már fos. Lehet az is, hogy maga a szivattyú adta meg magát, de ez azt hiszem sosem fog kiderülni. Valami bágyadt zizegés átszűrődött a motorházon, de ez nem bizonyíték ugye semmire. Aztán ez alatt a pár nap alatt nem sikerült kiderítenem, hogy mégis hogy az anyámba működik az ablaktörlő, pedig esküszöm nagyon próbálkoztam.

Meghatározhatatlan piktogramok vannak meghatározhatatlan gombokon meghatározhatatlan helyeken, akik istentudja, hogy milyen dolgokat csinálnak. Van itt kis “A” betű kis sebességmérőóra keretben, meg kis P betű, ami a kurva szarul működő start-stopot kezeli (de mi a faszomért “P” ugye, kérdezné az ember) és miért van ott, ahol amúgy nem várnád, a tükörállító mellett? Ami miért van ugye ott, ahol mondjuk szintén nem várnád, mert hogy előre kell hozzá hajolni, mert csak egy gibbon éri el a sofőrülésben ülve és úgy lehetetlen a tükröt állítani? A tükörállítás egy vicces trial and error gyakorlattá alakult már az út legelején, gyakorlatilag befostam a röhögéstől közben.

Vagy mondjuk ki találta ki, hogy ugyan az első ablakok elektromos ablakemelője az ajtókon legyen, de a hátsóké a középkonzolon? Ki szerint volt három fokozatot meghagyni a szellőztetésből (lófasz, tavaszi fing, tornádó)? A tempomat is az ergonómia csúcsa, akár tizenhárom mozdulattal (négy vagy öt klikk az egyik gombon középen, miután bekapcsoltad a start stop mellett, hogy aztán állítgasd a sebességet kormányról) működtethető. Vagy miért kárpitozták le a csomagteret, ha csak három nap után jöttem rá, hogy hova tűnnek a kétliteres vizespalackjaim (egy, a vászonnal letakart vájatba a csomagtartó és az ülés közé)? Mi a faszra szolgál az a tekerentyű a kormány mellett? Nem mertem kipróbálni, mert féltem, hogy valami önmegsemmisítő, vagy neadjisten onnan kezelhető a nívópálca.

Megannyi kínzó kérdés.

Mindezek a dolgok már a Dusterben is kibaszott viccesek voltak, de igazi kiteljesedésük tényleg ebben az autóban tapasztalható. Mondhatnók, hogy mindez azért van, mert a románok ergya szarok, de sajnos ezeket az autókat nem románok tervezik, hanem a franciák, akik amúgy híresen kurva jók abban, hogy kényelmes dolgokban meresszék a valagukat, egész nap zsebzsötemezve a többi sármőrrel a rökamiénak is beillő pamfleten vagy mi a szaron.

Mindegy is, a válasz abban keresendő, hogy a Daciák szándékosan, már-már a használhatatlanságig el vannak baszva ergonomiailag.

Miért? Mert ki a szar venné meg helyette a 3.5 helyett azonos felszereltséggel az ötmilliós Renault Captűrt, amivel majdnem csavarra megegyezik? Az emberek hajlamosak szemet húnyni az olyan igénytelenségek felett, mint az egy szál burkolatlan lemezből álló ajtók, az ergya műanyagok, csak hátul van automata világítás, a hangszigetelés hiánya, de amikor egyszerűen SZAR használni, azt már selling point tud lenni a drágább termék felé. Érdemes megnézni a Captur galériáját, konkrétan minden, amit említettem, a helyén van. Gondos kialakítással hirdetik, nahát.

A hátsó ülés kényelmetlen és valahogy rossz szögben áll, a hangrendszer (ellentétben a Renault Bose-ával) még a legjobb kivitelben, ami az én példányomban is van egy hárompálcás fosadék, ráadásul az USB is a legrosszabb kínai szarokat idézi. Csak egy Fiat Ducatoban láttam dettó ugyanilyet, de ezen meg ugye ki lepődik meg.

…Viszont kimondottan nem szar vezetni.

A négy és fél centi emelés pont baromi jó arra, hogy lehessen csapatni a bakháton, ne akadjál fenn padkákon és meredek garázsfeljárókon, emelkedőkön ne akadjon fenn. Simán le lehet csapatni vele az útról tetszőleges útszéli murvás parkolóba, nem kell aggódni azon, hogy baja lesz. A mindenki által ismert “utolsó utáni hely az árokparton, félig az árokban, félig egy csatornafedő betonágyán”, ami kizárólag SUV-oknak van fenntartva szabad préda a Sandero Stepwaynek.

A Sandero alapesetben olyan ronda, mint a bűnözés. Egy közepesnél is sokkal rondább kisautó, aminek valahogy el vannak kúrva az arányai. Azzal, hogy megemelték és beműanyagozták esküszöm kimondottan király lett. Háromszázezer forintos a felára az alapmodellhez képest, szóval kicsit sem túlzok, ha azt mondom, hogy hülye, aki nem ezt választja. Egyrészt városállóbb a műanyagok miatt, másrészt sokkal jobban elboldogul a kertvárosi dzsungellel, ahol a vágottkavicsos földutakat, a bakhátas emelkedőket, a csupa-csupa kátyú aszfalttal és betonnal kiegészített, fű által be nem nőtt ösvényeket becézik közútnak. Hozzá ugyan nem érdemes érni a dekorelemekhez, mert a rugdalós futómotorból metszőollóval kivágott kilincsektől két hét után is sírtam, a zárra meg ha ránézek rámtör a retró nosztalgia a Gen 2 Fiat Puntóm Vanomról álmodozva.

Na de mondtam, hogy jó vezetni ugye.

Nem, nem bírok akkor sem rátérni a tárgyra: annyira szar az üléspozíció, hogy egy óra szerpentinezés után úgy beleállt a fájás a csigolyasérvembe, hogy bőgni tudtam volna. Kedvem lett volna a combom alá párnát gyömöszölni, vagy a derekam mögé, vagy egyszerűen csak kibaszni az egész kurva hóbelevancot a kihúzhatatlan kormány mögül és odaszögelni egy sámlit, vagy egy ilyen felfújható fitnesszlabdát legalább. A negyedik ötödik napra az állandósult fájdalom tulajdonképpen nem is annyira zavaró, plusz ha nem használja az ember napi húsz percnél többet, akkor egészen elviselhető. Gerinctámaszt ne is keressünk, felárért sincs. De legalább el lehet férni benne: nagy batár egykilencvenes dög vagyok, de simán be tudtam tenni a laptoptáskát magam mögé a lábtérhez, ami egy kisautótól nagy eredmény. Anyu szó nélkül el fog férni benne, plusz ő még a kormányt is el fogja érni úgy, hogy kezeli közben a kuplungot.

Na de ugye milyen vezetni?

A tesztpéldányban az 1.2-es röfögő van, ami ismerve a többit nem biztos, hogy a legjobb választás. Minden tesztelő szerint az 1.5 dCi a tuti, de egyrészt az dízel, másrészt fél millióval drágább. Ínyenceknek a Renault vadiúj fűnyírómotorjával, a 9 decis turbóssal is elérhető. Ez a változat olyan kilencvenig elviselhető tempót produkál, de afölött felejtsünk el bármilyen előzést. Érdemes kipróbálni az ECO módot is: a fogyasztás bekapcsolt ECO móddal 7.2 körül alakult, amit a második héten ECO mód nélkül sikerült levinni 7.1-re, ami szerintem a mai standardokat nézve baromi sok, pláne ennyire lófasz teljesítmény mellett. Aki nem az utak ördöge, annak tetszeni fog: kulturáltan gyorsul, jók a fokozatok és viszonylag jó a váltóérzet is, és tulajdonképpen mérsékelt tempóval szuper jól el lehet vele lenni. Már ha ugye nem úgy ülnék benne, mint medve a kibaszott triciklin, a triciklihez mért kezelhetőséggel, de erre ígérem megpróbálok többet nem visszatérni.

A futómű parádés: szeretem a SUV-okat, a sok feszesen vett kanyartól én már így negyven felé közeledve behányok. Aki pályanapra akarja kivinni a Sanderot, annak inkább az alapmodellt ajánlanám, az biztos faszább. Ez valahol középúton van a hánytató lágy francia ringatózás (aminek mellesleg német fronton a Touran a koronázatlan királya, amiben még én is képes vagyok tengeribeteg lenni), és a feszesre hangolt, sportos futóművek között. Nem pattogós, nem bántóan dülöngélős. Ha felette lenne egy rendes autó, amiben nem úgy ülnék, mint egy seggbekúrt kőműves, miután a nyakára borult két raklap tondach, akkor simán kéne.

Jó, most akkor ez egy olyan kurva szar autó, amit ajánlasz?

Az összképem mindenképpen pozitív. Ha valaki mondjuk két centi vastag gumipogácsákat hord a hátában porckorongok helyett, akkor mindenképpen nagyon nagyon jó vétel. Háromfélért megkapsz minden szart bele, emelt hasmagasság, SUV élmény, pakolható hely, tök oké kategóriájú csomagtartó, élhető design, gerincsérv, automata ablakok, klíma, airplayes meg androidos fejegység, start stop meg minden szar. Ami azért több, mint méltányos: a következő szint talán a Vitara, de az már fél millával drágább.

Ha mondjuk én beszámíthatatlan hülye lennék, akinek nincsenek barátai, ezért szereti hetente meglátogatni a szervizest, akkor inkább a Renault-t választanám. Még abban sem vagyok biztos, hogy akkor nem mennék rá inkább a Cliora, mert tulajdonképpen a is egy Sandero, csak nem ronda és ki lehet belőle szállni két levél Cataflam elfogyasztása nélkül is. Ha viszont mindenképpen kell a SUV élmény, akkor bizony marad a Sandero: az emeltclio Captur négy milla felett van. Ha igazán megbomblott az elméd és szereted a kihívásokat, a Peugeot 2008 is fasza vétel, de az még a Vitarán felül van féllel: 4.5-nél kezdődik az alapmodell.

Azt gondolom, hogy az a hétszázezer forintos, kb. húsz százalékos felár van, akinek nagyon sokat számít. Ki kell próbálni – aki nem kap tőle sikítófrászt és nem érzi úgy magát húsz perc vezetés után, mint akit megmasszírozott egy orrszarvú, annak tiszta szívből ajánlom. A katasztrofális ergonómiát meg lehet szokni, a kilincs helyett meg lehet rendelni például ezt a szemre sokkal minőségibb, utángyártott változatot, hogy jobb fogása legyen, meg ilyenek. Ennyit nem ér a plusz és vaszleg (bár még nem volt hozzá szerencsém) a Vitarában sincsenek sokkal jobb anyagok.

Fájó szívvel, meghasadt tudattal, de szerencsére továbbra is rendíthetetlenül kiröhögöm, mint a szart. Egyrészt egy bunkó sznob vagyok, másrészt meg nálam hozzá kéne számolni a fenntartásához a személyi masszőrt. De titokban egy picit azért kurvára élveztem ezt a fesztelen, balfasz csühögőt. Comfort felszereltséggel ajánlom, csak hogy a haverokkal lehessen rajta röhögni.

_{A képeket loptam, mert a járgányról készülteken majdnem mindegyiken rajta van valaki, aki nem állna szóba velem, ha ide betenném.}