Kurva szar autók – Lancia Thesis

Egy órája ülök a júliusi napon egy elhagyatott baranyai megyei falu eldugott kis utcájában. Várok. Autót akarok venni, és várok. Megbeszéltük az időpontot de nem jön, nem tudom hol van, és várok. Kezdek arra gondolni, hogy hülyeséget csinálok, és nem elsősorban azért mert a 6. cigit szívom el egy óra alatt és előbb fogok tüdőrákot kapni, minthogy megérkezzen az eladó, hanem főleg azért mert egy Lancia Thesist akarok megvenni, egy olyan tipust amiről az előző nap este elolvasott népítéleteket leszámítva az ég egy adta világon semmit nem tudok.

Olcsó. Nem buksz milliókat mert nagyon olcsó – nyugtat meg az egyik vállamon csücsülő kisangyal. A másikon lévő kisördög épp a röhögéstől fulladozva, a hasát fogva, görcsbe rándult testtel esik le a porba, miközben valamit az olasz autógyártásról motyog.

Régóta adom veszem az autókat, tudom, hogy a legfontosabb szabály, hogy ne vegyél hirtelen felindulásból autót. Olasz autót meg lehetőleg egyáltalán ne. Hirtelen felindulásból olasz autót venni pedig az a kategória mint Fukushimában bujócskázni, vagy Aleppóba menni nyaralni. Ehelyett a helyes módszer az, hogy várd ki a tutit, nézd végig a kínálatot, nézesd át szerelővel és vigyél rétegvastagságmérőt. Csupa olyan dolog ami a következő percben értelmét veszti mert jön az eladó.

Látom a poros kis utca végén ahogy a közel két tonnás hatalmas test befordul, lassan és méltóságteljesen végiggurul a lepukkant házak között miközben a gyöngyházfényezése az ezüsttől a kéken át a rózsaszínig játszik a színekben. A 30-as éveket idéző lámpák, a króm csíkok, és a hatalmas felnik naptól csillogó látványa sokkal vadabb mint a képeken. Iszonyatos a kontraszt a környezettel, annyira, hogy a kutyák is elhallgatnak amíg beparkol.

Meg fogom venni, állapítom meg szomorúan. Lelki szemeim előtt látom ahogy az eddig röhögőgörcsben fetrengő kisördögöm csendben főbe lövi magát.

Próbaút. Legalább ezt a szívességet tedd már meg magadnak, hátha 5 km után összefossa magát és megúszod – gondolom. Beszállunk, úristen de szép a belseje, alcantara bőr mindenhol, csodálom, hogy az indexkart nem azzal húzták be. Az eladó srác valamit a hűtött kartámasz és a klíma negyedik zónájának kapcsolatáról magyaráz, de egyáltalán nem bírok figyelni, teljesen leköt az igazi fából készült fabetétek és a hasított bőr világa. Ha választhattam volna anyaméhet, ez lenne az.

Elindulunk, felgyullad az első hibajelzés, ESP lámpa. Sebaj, minek az egy autóba egyáltalán. Közben egy göröngyös útra kanyarodunk. Kicsit rossz a futómű – szólal meg az eladó. Hallom – nyugtázom le sztoikusan az autó elejéből jövő nyöszörgés, dübörgés és kattogás szimfóniát.

10 km-re minden civilizációtól megkapom a volánt. Indítok, elektromos kézifék hibajelzés. Csak egy szíj hiányzik belőle, nyugtatgat az eladó (nem csak az hiányzott).

Nézzük hogyan megy, rálépek a gázra, és egész tűrhetően megindul a két tonnás jármű. Olyasmi vezetni mint egy kisebb yachtot, hajózunk az úton miközben mindenki őszinte csodálattal vegyes gyűlölettel minket bámul. Ha tudnátok, hogy kevesebbe kerül mint a 10 éves suzukitok – gondolom magamban. Ha tudnád, hogy akkor se kéne ha ingyen adnák – gondolják ők.

Józan ésszel csak a próbaút alatt jelentkező hibák okán ott kéne hagynom a kocsit úgyhogy bepróbálkozok egy az eleve nem túl magas áránál is pofátlanul alacsonyabb összeggel. Odaadja.

Basszus.

Elhozom, irány az M6-os. Az első nagyobb gázadásra 100 felett az egész kasztni remegni kezd. Ez persze nem derült ki a próbaúton mert nem mentünk 100 felett. A gázpedált egy hamvas szűzlánynál is finomabban simogatva feljutunk Budapestre. Biztonságban vagyok. Kiszállok, körbejárom a kocsit. Hatalmas, de elmondhatatlanul tetszik, tudom, hogy szeretni fogom bármivel is keserítse meg az életem.
Ekkor még persze nem tudtam, hogy alig kapni hozzá alkatrészt, sem azt, hogy az átlag magyar autószerelő a típust meglátva minimum halottnak tetteti magát, vagy elbújik a műhely sarkában. Arról sem volt fogalmam, hogy ennyiféle hibajelzést meg tud jeleníteni bármilyen autó műszerfala, és tanácstalan vagyok a hol elromló, hol megjavuló kütyük ügyében is.

Egy év telt el azóta, ennyi idő arra volt elég, hogy sok sok fórumolvasás után ráleljek azokra az emberekre, akik láttak már ilyen kocsit. Ennek és sok százezer forintnak köszönhetően eljutottunk oda, hogy a kattogó, nyöszörgő és dübörgő futómű már csak nyöszörög, a műszerfalon lévő karácsonyfaerdő pedig végleg a múlt ködébe veszett (leszámítva az esős napokat, és a nagyon rossz utakat, de ez kit érdekel ugye).

Összességében bármikor újra belevágnék, imádom a mai napig. Nektek pedig azt tanácsolom, hogy soha, de soha ne vegyetek Lancia Thesis-t.

Tudjátok kinek van ilyen autója? A pápának. Ért az autókhoz a pápa? Nem ért. Ti, ne csináljatok ilyen hülyeséget, a Vatikánnak nagyobb a kincstára.