Kurva szar autók – Már követnek is?
Kínában kötelezték az elektromos autók gyártóit, hogy a kormányzat felé jelentsenek a felhasználókról.
Az AP arról tudosított tegnap, hogy a felhasználók erről természetesen rendszerint semmit nem tudnak.
Kivétel nélkül senki nem mondott nemet, kb. 200 gyártó állt be a sorba, a Tesla, Volkswagen, BMW, Daimler, Ford, General Motors, Nissan, Mitsubishi, de mág az amcsi start-up NIO is azt állítják, hogy mindössze a helyi szabályoznak felelnek meg.
A kormányzat szerint teljesen ártatlan dolog, hogy a jármű pozíciója mellett további több tucat adatot kell szolgáltatniuk a gyártóknak. Az mondják, hogy nem az állampolgáraik követésére akarják használni, hanem a jobb közlekedési insfrastruktúra kialakításához, a közeli és távoli célok megvalósításához kellenek az adatok.
Hogy miért fals mindez? Az ilyen adatbázisok építéséhez nincs szükség a járművek egyedi azonosítójára, bőven elegendő egy gyártó és típus, valamint még néhány alapvető adat: pozíció, sebesség, ilyesmik. Ráadásul a kínaiak körében is meg lehetne oldani, hogy akár önkéntes alapon valamilyen bónusz fejében vegyenek részt a programban, de az adatküldő egység on-demand kikapcsoltatható legyen.
A privacy az egyik legnagyobb érték, és ne legyenek illúzióink, bármikor bármelyik másik kormányzat is előírhatja ugyanezeknek a nyomkövető technikáknak a bevezetését.
Gondolom azt sem mindenki tudja, hogy a magyar közúthálózatot felügyelő díjfizetési rendszerek beolvasott rendszám adatai is visszakövethetők a bevezettés kezdetéig. A Nagy Testvér tudja, hogy merre jártál és mit csináltál, pedig valójában semmi szüksége nincs rá.
Ha most bárki azt mondja – szokás szerint -, hogy akinek nincs vaj a füle mögött, annak nincs oka aggódni, ez nem így van. Egy normális jogrendben nyomozati céllal, bírói engedéllyel lehetne kikérni a rendszereket üzemeltető vállalatoktól rendszám alapján specifikus adatokat. Ez ugyanúgy igaz Kínára, mint a hasonló fejlett demokráciákra.
A közlekedésfejlesztéshez, statisztikázáshoz bőven elegendő volna metaadatokkal dolgozni, így például a budapesti dugófigyelő se kellene, hogy magát a rendszám adatot tárolja, egyirányú kódolással metaadatként napon belüli felhasználásra pontosan elég lenne a funkcióhoz, azaz annak kiírása a városhatárban, hogy az onnan megközelíthető hidak várhatóan hány perc alatt érhetők el.
Ti tudjátok, hogy mi történik a begyűjtött rendszám adataitokkal? Ki, mikor, milyen felhatalmazás alapján férhet hozzá? Saját magad kikérheted? Különös, nem, hogy nem igazán mutatkozik transzparensnek az egész, mégis szó nélkül együtt élünk vele.
A jövő pedig ki tudja, mit tartogat? Biztosítók vagy akár a hatóságok számára megnyitják a gyorshajtási szokásainkat? Hiszen a két rendszám leolvasó kamera közötti távolságból és a leolvasás időpontjából származtatható az adott szakaszon az átlagsebesség, nincs szükség traffipaxra. Ha az autó maga küldi a GPS koordinátákat és a sebesség adatot, csak rá kell illeszteni a korlátozásokat tartalmazó térképre és máris megvannak a gyorshajtók. Vagy ahogy a Waze is tudja a sebességhatárokat a központi szerver közúti adatbázisából, hasonlót ugyanígy lehet implementálni villanyautókba is és ha túlléped a sebességet, önfeljelent. Ha pedig nagyon, az autopilot letiltja a kormányzást és a pedálokat, bezárja az ajtókat, ablakokat, kivesz a forgalomból a rendőrök érkezéséig vagy egyenest a következő rendőrségre visz.
Tiszta Dredd-bírós világ és utána irány a szigorított fegyenctelep: a bűn nem kifizetődő!
Volnának még ötleteim a közúti szigorra, lehet, hogy ebből kellene megélnem?