Modern mítoszok II. – A vidék szépsége
Magyarország egy csodálatos hely.
Igazi, hamisítatlan magyar tájak tárulnak a szemünk elé, ha útnak indulunk. A búzamezők, szántóföldek, a dimbes-dombos vidék, a legelők, és a kedves kis falvak, amelyekben olyan jólesőn lehet pihenni.
Ha egy ilyen falucskába beautózunk, akkor szembetűnnek a takaros kis házak, az ápolt előkertek, a házfalat támasztó, pihenő emberek, a falu vegyesboltjából hazabaktató öreg nénik, és az a vastag, csípős, szúrós füst, ami mindezt eltakarja.
A magyar falvak egyik legfőbb jellegzetessége ugyanis, hogy az emberek bármely random időpontban teljes lelkinyugalommal máglyát gyújtanak, gaz-, avar-, szemét-, műanyag-, autógumi-, és anyóségetés céljából.
Ez kérem, egy olyan művészet, amelynek kifinomult fogásai vannak.
Rendes gazda először is arra ügyel, hogy a máglyát a megfelelő helyen rakja. Ez lehet az udvar közepe, mert onnan nem köll annyit gyalogolni.
Nagyon fontos a szélirány. Jó szemétégetők azonnal tudják, merről fog fújni a szél, az teljesen más, hogy a kurva meteorológia mit mondott. Az a három köbméternyi máglya amúgy se sok, egy kis füstbe meg még nem halt bele senki. Különben is, tavaly a Ragyás Teri néni telibefüstült itt mindent, oszt mégse szólt érte senki. A fia se, pedig ő a polgármester úr.
Nagyon nem mindegy, hogy mit rakunk a máglyára. A hullott avart, amelyet hónapok óta tárolunk, és bebüdösödve, vizesen rohad, külön öröm és mesterség lángra csiholni. Ehhez a célhoz elég egy kis fáradt olaj. Jó szolgálatot nyújt némi régi ruhadarab, a nagypapa irhabundáját már úgyis csak a molyok hordják. A vastag kötegekben gyűjtött régi újságpapírok kellemes aromát adnak a sűrű füstnek, és amint a máglya begyullad, jöhet a következő lépés .
Ki nem szarja le a szelektív hulladékgyűjtést. Azelőtt se voltak ilyen baromságok, meg különben is, a faszom fog kutyagolni ötven métert a kihelyezett szemétgyűjtőig. A tűz ég, a rosseb se fogja észrevenni azt a pár műanyag flakont, zacskót, nejlonszatyrot, autógumit, ami eddig kitöltötte a padlástér jelentős részét. A műanyag úgyis összemegy, ha égetik, nem? Akkor meg?
Ha a füst esetleg elkezd csillapodni, tennünk kell valamit. Nemrég gazoltunk a kertben, a jó ződ krumpliszár lágy sárgára színezi az ekkorra már tejfölszerűvé sűrűsödött füstöt. Ekkor jó. Ilyenkor lehet megelégedetten állni a máglya mellett, kupica pálinkákkal. Kezünkben mindenképpen vasvilla legyen, amellyel az időnként csillapodó tüzet alaposan átforgatjuk, ezzel új löketet adva a füstnek.
Igazán elégedettek akkor lehetünk a munkánkkal, ha a fél délelőtt azzal telt el, hogy egy utcahosszat bekapkodta mindenki a frissen mosott, kint száradó ruhát, legalább két hörgő, láncravert kutyához sürgősen állatorvost kellett hívni, és minden arra járó autós órák hosszat átkozza a a telibebaszott jó kurva anyánkat.
Estefelé a máglya romjait, az üszkös parázzsal úgy kell otthagyni a francba, ahogy van. Tűzvédelem a lófaszt. Reggel majd jön a harmat, az úgyis eloltja, nem? Sok idegbeteg nyavalyás. A maradék hamut majd jól beleszórjuk a nagy kukába, oszt a szemetes majd elviszi. Tessék. Egy fordulóval megoldva a dolog. Mire mindent kihord az ember a konténerekbe, meg elszelektál, az rengeteg munka. Ennyi szemetet?! Így meg el van égetve egy kupac hamuba, oszt kész. Környezetbarát megoldás.
