HOLDKOMP

Kis lépés ez az árnyékos oldalon…

Űrkutatás

Snoopy a Holdra készül

Nem is először, hiszen 1969-ben már a Charlie Brown képregénykockákon leszállt égi kísérőnk felszínén.

Ezúttal azonban az Artemis 1 küldetés Orion űrhajójának felelős zéró gravitáció indikátora lesz, ott fog lebegni az űrkabinban, amikor a kísérletű jármű elsőként megkerülheti a Holdat.

Snoopy természetesen ad a stílusra, az Orion Crew Survival System (OCSS) névre keresztelt nyomástartó űrruhát fogja viselni, ez pontosan ugyanabból az anyagból készült, amelyet a majdani küldetésekben az asztronauták is hordhatnak.

A három hetesre tervezett űrutazás során Snoopy lesz az első utasa a Space Launch System rakétának, a hatalmas Saturn V méreteit is felülmúló óriásnak. Két “fantom” humán torzó lesz a kísérője, az első emberes próbákat megelőzően műszerekkel telepakolt crash test dummy-k fogják mérni a sugárzást és a különböző fizikai hatásokat, az Orion kapszula hús-vér utazói előtt.

A történet nem lenne kerek LEGO nélkül, négy játékűrhajós is ott lesz a fedélzeten, a Charles M. Schulz féle Peanuts’ stúdió már jó előre felkészült a frencsájz kimaxolására, nyilván egy képregénnyel indítanak, aztán az sem kizárt, hogy lesznek hosszabb-rövidebb rajzfilmek is a különböző készletek eladásainak felpörgetésére.

De hogyan került egyáltalán Snoopy a NASA látókörébe? A kezdetek 1968-ra vezethetők vissza, az Apollo missziók eléggé gyászosan indultak, az első legénység számos tervezési hiba miatt benn égett az Apollo 1 kapszulában.

Egy igazán peches asztronauta esetei

Ekkor fogadták örökbe a blökit a NASA szakemberei, a biztonság és odafigyelés szimbólumaként. Annyira nem vették félvállról, hogy az Apollo 7 küldetésektől kedve ezüst Snoopy-díj járt azoknak az alkalmazottaknak és szerződéses partnereknek, akik a munkájukkal hozzájárultak a sikeres és biztonságos Hold-missziókhoz.

2018-ban a NASA és a Peanuts Worldwide új szerződést kötöttek, hogy a “jól bevált utat ne hagyd el” szellemiségében ne csak felelevenítsék az öt évtizedes sikeres kapcsolatot, hanem arra biztassák a STEM (tudomány, technológia, mérnöki ismeretek és matek) hallgatókat, hogy minél többen csatlakozzanak a tehetségek csapatához.

Snoopy modern kori űrutazásai már 2019-ben megkezdődtek, a Northrop Grumman Cygnus űrkabinjának fedélzetén dokkolt sikeresen az Nemzetközi Űrállomáson, zero-G indikátor képességeit pedig a Boeing Starliner első próbarepülésén bizonyíthatta.

Snoopy tehát Artemis 1 vezető plüssállataként méltó a küldetésre és kimondhatjuk nyugodtan:

kis lépés ez egy képregény beagle-nek, mégis hatalmas ugrás az emberiségnek

HOLDKOMP