HOLDKOMP

Kis lépés ez az árnyékos oldalon…

Autó-motorKomoly

Sturgis átka lesújtott – negyedmillió új fertőzésért felelhet a motoros dzsembori

Sturgis a világ legnagyobb kétkerekű és trike találkozója. Az évről évre félmilliónál több motorost vonzó felvonulást már elsőre sem tűnt túl jó ötletnek 2020 augusztusában megtartani, a szervezők mégis úgy gondolták, hogy egy világjárvány kellős közepén is érdemes megrendezni, végülis mi baj történhet?

Sturgis – az idei legnagyobb motoros fesztivál élet-halál kérdése?

A sajtóhírek már a fesztivál utáni héten is sorra arról szóltak, hogy előbb nyolc, később huszonöt tagállamban mutattak ki a rendezvényhez köthető fertőzéseket, végül bekövetkezett az, amire számítani lehetett, az első halálos áldozat is csak néhány hetet váratott magára.

Az egyedi esetek azonban nem mutatták meg a valós következményeket, egy átfogóbb tanulmány kellett ahhoz, hogy fel lehessen mérni egy több százezres látogatottságú, tíz napon át tartó buli eredményeit.

A kapott számok megdöbbentőek, már maga a nagyságrend is mutatja, hogy mekkora felelőtlenség volt az USA minden részéről összetrombitálni a motoros kemény magot, hogy aztán hazavigyék magukkal a kellemetlen madárlátta vásárfiát. Azért is lehet kemény magról beszélni, mert ezúttal nem a kocamotorosok és hobbisták kerekedtek fel, az italboltok és kocsmák forgalmi adataiból legalábbis az derült ki, hogy az átlagos fogyasztás messze felülmúlta a korábbi évek adatait, ahhoz pedig nem kell nagy matekzseninek lenni, hogy kitalálhassuk: valószínűleg nem a higgadtabb vérmérsékletűek tömegei öntöttek fel hirtelen izolációs bánatukban a garatra.

A helyszínen készült felvételek és az ott készült beszámolók alapján kijelenthető, hogy a szociális distanciálás és a maszk viselése a józan ésszel együtt ezúttal távol maradt, a közel harminc koncert alatt, előtt, után jóformán szó szerint egymás szájában ültek-álltak a résztvevők és ami bekövetkezett, az nem tekinthető váratlannak, az viszont igen, hogy a 468 ezres tömeg a járvány szempontjából korábban tiszta Dél-Dakota államban milyen robbanásszerű kitörést okozott.

Az alig 7000 fős lélekszámú Sturgis és a szintén viszonylag gyéren lakott Meade megye lakossága valamennyire felkészült, sokan a teljes bezárkózást választották, mégis ott és a környező területeken mérték az országosan is legnagyobb esetszám bővülést, gyakorlatilag minden negyedik teszt pozitív lett és ahogy a hazatérő látogatók országszerte tovább terjesztették a járványt, a frissen megjelent kutatás következtetései szerint a 2020 augusztus eleje és szeptember eleje között regisztrált 1,4 millió új fertőzés ötöde, pontosabban 19%-a vezethető vissza erre a szuperfertőző gócpontra.

Ez már önmagában is megdöbbentő, de a mobiltelefonok anonimizált metaadatain alapuló tanulmány készítői itt nem álltak meg, kiszámolták, hogy a teljes gazdaságban okozott kár elérheti a 12,2 milliárd dollárt, ami nagyjából annyit jelent, hogy ha mindenkinek adtak volna bő huszonötezer zöldhasút az otthon maradásért cserébe, akkor is jobban jártak volna, mert a történetnek itt még messze nincs vége.

Nem kell nagy lángésznek lenni ahhoz, hogy bárki levonhassa a konzekvenciákat. Dél-Dakota kormányzója tavasszal még úgy nyilatkozott, hogy bízik az állama népének bölcs belátásában, az emberek képesek lesznek felmérni, hogy milyen óvintézkedésekkel lehet fellépni a világjárvány ellen, ezért nem is rendelt el kötelező érvényű lezárásokat. És valóban, Dél-Dakota a legkevésbé fertőzött államok egyike maradt.

Amikor viszont tisztán gazdasági érdekekből, több százmillió dolláros nagyságrendű kereskedelmi forgalom és az abból származó adók kiesésének elkerülésére úgy határoztak, hogy mégis megtartják a lakosok többsége által ellenzett motoros találkozót, akkor a helyiek és végső soron az Egyesült Államok lakosságának szempontjait teljesen figyelmen kívül hagyták.

HOLDKOMP