Szart csakis olcsón – Perlative Ceronométer

Emlékeztek még, amikor olcsó órákat ajánlgattam? Nem bírtam magammal és rendeltem magamnak Tevise Perlative Ceronométert. Hármat.

Nem kimondottan vagyok normális, ez már számtalanszor bebizonyosodott. Egyfelől a frusztráltságomat állandó kacatok harácsolásával szoktam tompítani, amikor épp nem iszom. Más részről viszont az ember próbál hiteles maradni és nem ajánlgatni olyan szarokat, amiket ő maga nem próbál ki. A kedvenc órás Youtube csatornámon a kedvenc órás youtuberem Jody ódákat zengett róla, hogy 22 dollárért ennél jobb szart nem is lehet kapni a világon. Én meg úgy voltam vele, hogy a búvárórákat szeretem, a Rolex Submarinerre feltehetőleg akkor lesz pénzem, ha végre a többiek engedik az affiliate linkeket az Aliexpressre, de addig is kéne valami hasonló. És miért rendeltem hármat? Milyen az óra? Milyen volt a tartóstesz? Ahogy Varg mondaná: let’s find out!

Kezdetnek ugye szögezzük le, hogy ezek nem jó órák, de legalább hatalmas színválaszték van belőlük, ráadásul alapból sokféle szíjjal kaphatók. Mivel ezért az árért (22 dollár, ami a forint elszállása óta mondjuk már 6500 forint) még egy szíjszemet sem lehet kapni a valamirevaló márkákból, ezért vastagon ajánlom mindenkinek, hogy a fémmel rendelje. Nem mint ha a továbbértékesítésnél bármit is levonna az amúgy sem létező értékéből, de ezért az árért döbbenetes, de tömör szíjszemeket kap az ember, bár az állításuk kurva macerás. Ha nem vesztek hozzá valami szögkiütőt az aliról, akkor könnyen elbaszhattok az órásra még pár ezrest, csak hogy méretre állítsa, ami azért na. Az órás viszont hozzám hasonlóan fog káromkodni, mert annyira pontosan illesztik a szemeket, hogy újra összerakni őket nem kis feladat.

Cserébe legalább nem csörög, nem zötyög, amit mondjuk sem a Seikókról, sem az Orientekről nem lehet elmondani még többszörös pénzért sem.

A csat egy rakás szar, mezei fold over cucc, amit amúgy szégyenszemre simán beépítenek a nagyobb márkák belépő modelljeikbe is. Barkácsoló kedvűek egyébként aliról tudnak rendelni hozzá forgácsolt csatot, de az újabb nyolc dollár – érdemes átgondolni a beruházást.

A kivitelezés amúgy nem rossz. A számlap, a mutatók és úgy általában maga az óra sírnivalóan rolexes, de egy méterről már a kutya nem veszi észre. Ez akár ciki is lehetne, de mivel maga az óra jóval a sub felett van (43mm), ezért árulkodó, hogy nem Rolexről beszélünk.

A forgatható lünetta viszont egy tragédia. Egyszerűen nem lehet elfelejteni, ha egyszer megmozgatja az ember: túlzás nélkül legalább fél millimétert lötyög, ami azért óra szinten a katasztrófa kategória.

Persze felmerül akkor a kérdés, hogy mi a búbánatos fasznak rendel akkor valaki belőle rögtön hármat? A megfejtés egyszerűbb, mint gondolnátok.

Szeretem a színeket. Órákon különösen – a kedvencem a narancssárga és annak a kombinációi, de a kék is tetszik és szinte minden órámnak fekete a számlapja. Ez olyannyira furán becsípődött, hogy amikor blue kölcsönadta a Certina diverét, a zöld lap miatt nem tudtam megbarátkozni vele. Kerülgettem, néha felvettem, de főleg kurvára nem. Egészen mostanáig nem tudtam, hogy mi bajom van vele. Ahogy nem nagyon hordok fém szíjakat sem. Kijelenthetjük, hogy bőr-textil és gumiszíjas óráim vannak, illetve hogy szinte mindegyik fekete.

Rendeltem most egy zöldes, hulkos Tevisét, egy fekete powder coated verziót kék lünettával és egy klasszikus feketét, elárasztásos technikával küzdve a kényszerességem ellen, hogy megnézzem, hogy be bírja-e fogadni a szervezetem.

Minőségben gyakorlatilag nincs különbség közöttük, a feketére fújt változat meg a várakozásokkal ellentétben nem kezdett el szarrákopni. Bár ez utóbbiról nagyjából azonnal levettem a fémszíjat, a zöldre is rátettem egy narancssárga vászonszíjat, hogy valahogy kompenzáljam.

A tartósteszt eredménye váratlan fordulatokat hozott. Egyrészt továbbra sem szeretem a zöld órákat, szóval akár el is engedhetem őket örökre, mert nem tetszenek. Másfelől a feketére fújt óra ugyan bírta a strapát (bár a szíjak csatlakozásánál már átvételkor meg volt kopva a festék, ahogy a rögzítő rugó leverte), néha még hordogatom is egy fekete NATO szíjjal, de igazából kurvára kétpálcásnak néz ki, strapaórának meg kicsit soványka a mindössze 30 méteres vízállósága.

Vicces módon mindenki azzal riogatott, hogy egy hét után be fog állni a szerkezet, de ennek semmi jelét nem tapasztaltam. Saját méréseim alapján semennyire nem lógott ki a többi óra közül pontosságban (a svájci szerkezetes Certinák és a Bulova és a japán Seiko is végig pariban maradt velük). Egyedül a járástartalék és az automata feltekerés pocsék: ha az ember biztosra akar menni, akkor felhúzza, miután felvette, de ezt én kényszerességemből fakadóan amúgy is meg szoktam csinálni. Általában másfél nap után hajlamosak megállni, ami ilyen 30-32 órát jelenthet a gyakorlatban.

Leggyakrabban a fémszíjas feketét hordtam, ami a kis rolex-küklopszával a legkomolyabbnak néz ki, de ettől függetlenül persze közel nem érdemes hozzá senkit engedni, csak ha meg akarod nevettetni. Jól meglettünk volna, ha nem pattan le a kis gyöngy, ami a lünetta nullpontját hivatott mutatni. Elvileg visszaragaszthattam volna, de hagytam a bús francba az egészet.

Szóval összefoglalva, a kísérlet zajos siker volt. A lehető legolcsóbban kiderítettem, hogy leszarom a zöld órákat, hogy a pvd coating majdnem biztosan nem nekem való, illetve hogy nem is utálom annyira a fémszíjakat. Hozzáadott értékként kiderült, hogy nem annyira félelmetesen gáz, ha egy óra 42 milliméter feletti a kezemen, de azt hiszem itt húzom meg a határt olyan szempontból, hogy mi az, amit még szívesen viselek a karomon. Másik fontos tanulság, hogy nem hagyhatna jobban hidegen a dátumkomplikáció, amit egyszerűen nem vagyok hajlandó állítgatni, pláne hogy hó végén úgyis megint kéne.

A hat hónapos tartósteszt periódus végén nem igazán tudom, hogy mi lesz a sorsuk. Jelenleg szépen sorban pihennek a dobozban, időnként felhúzom őket, néha lemegyek egyikben másikban a boltba, de eladni nem annyira lehet és elajándékozni is kínos valahol. Szóval egy darabig megmaradnak a dobozban.

Gyakori mondás, hogy “várjatok az igazi megvásárlásával, ne költögessetek pótló termékekre”. Teljes szívemmel cáfolnám. Ha megveszel egy drágább terméket, elképzelhető, hogy a kivitelezés minősége kárpótol azokért a hiányosságokért, amik az olcsóbb cuccon azonnal kiütköznek, de ez nem azt jelenti, hogy nem fognak téged zavarni. Szerintem nagyon jó önismereti kurzus megvenni a gagyit, hogy aztán rájöjj, hogy lehet, hogy az “igazi” sem fog kelleni igazán.

Majdnem biztos, hogy ha a többiek engedik az affiliate linkeket, akkor sem fogok dátumos, zöld változatot venni a Submarinerből.

És hát a legfontosabb érv a vásárlása mellett: hol kap az ember ennyiért eredeti Perlative Ceronométert?