HOLDKOMP

Kis lépés ez az árnyékos oldalon…

A csodás természetZombiapokalipszis

Tizennyolc méteres bélférget találtak

Rendkívüli fogásról számolt be a thaiföldi sajtó. Emberemlékezet, de legalább ötven év óta nem láttak akkora galandférget, mint amekkora egy hatvanhét éves férfi beleiből került napvilágra.

Pedig az ügy egészen ártatlanul indult. A páciens hasi fájdalmakra és súlyosabb puffadásra panaszkodva került be a helyi egészségügyi ellátórendszerbe, ahol egy székletminta beszolgáltatása után megállapították, hogy az excrementum tele van petékkel. A megszokott protokoll szerint féreghajtót adtak neki, aztán hazaengedték, hogy másnap reggel rácsodálkozhasson a világ a végbeléből előkerült méretes jószágra.

A Taenia saginata, más nevén beef tapeworm elsősorban szennyezett nyers marhahús fogyasztásával kerülhet a szervezetbe, ennek megfelelően nem is túl ritka jelenség, ekkorát azonban nem fognak minden nap.

Nakhon Ratchasima, a parazitakutató központ vezetője fontosnak tartotta figyelmeztetni a pórul járt családját is, hogy vizsgáltassák ki magukat és a jövőben tartózkodjanak a nyers húsfélék fogyasztásától, ha nem akarnak hasonlóan járni.

A galandférgek nem is feltétlenül csak azért veszélyesek, mert a bélrendszerben felemésztik az áldozatuk elől a tápanyagot, hanem azért, mert más szervekben is kárt okozhatnak, egy invazív fertőzés során a hasi panaszokon túl súlyos hányás, láz is előfordulhat.

Ráadásul egy féreg akár harminc éven át képes megkeseríteni a gazdatest tulajdonosának életét, pedig megfelelő időben felfedezve a korszerű orvostudomány egykönnyen elbánhat vele és ahogy ez az eset is mutatja, egyszerű féregirtó hatására a lebénított parazita leválik a bélfalakról és egyetlen nap alatt kiürülhet a szervezetből.

HOLDKOMP