×

Töröltél már pandával segget?

Töröltél már pandával segget?

Ez még csak egy közepesen sikerült kínai buli befejezésének – vagy csúcspontjának – tűnik, de pandaszarral valószínűleg még ilyenkor sem sikerül kitörölni a segged.

De ne csüggedjetek, azok, akik mindeddig erre vágytak, boldogan vethetik rá magukat a netre: végre szarral törölhetjük a seggünket, ami valahol igazságosnak tűnik, valahol itt összeérnek a szálak. Úgy tűnik nekem ez az egész, mint egy kopi luwakkal kezdődő nap méltó folytatása, esetleg lezárása, mindenesetre nagyon zöld, nagyon bio, és persze nagyon luxus. Egy csomag tízszer annyiba kerül Kínában, mint a sima papír, de ehhez azt is kell tudni, hogy ebbe azt is beledarálják, amit a pandák mégsem kérnek ebédre. A cég hálistennek gyárt füzeteket és egyéb apróságot is, de a pandagyűlölők legnagyobb örömére nem csak pandaszart, hanem elefánt, tehén, ló, szamár és öszvérkulából készült termékeket is forgalmat.

Oké, maga a cég is elismeri, hogy felháborítóan nagy hülyeség, amit csinál, de akkor is, szart a szarral?

65 comments

comments user
SpaceWolf

Még nem látok ki a fejemből rendesen. Bernard, te vagy az?

comments user
taro

ez a tökéletes újrahasznosítás a fenntartható fejlődés nevében

comments user


Sose induljon gyengébben a nap.

comments user
vau

Megint hétfő van?

    comments user
    egyedi

    addig még négyet kell aludni

      comments user
      

      Akkor is hétfő a hétfő, ha karácsony?

        comments user
        egyedi

        minden hétfő hétfő. bár én megengedőbb vagyok a kérdésben. a karácsony mégsem lehet hétfő

        comments user
        Manócska

        Duplán. Dolgozni kell menni, majd folyt köv., mintha mi se történt volna.

          comments user
          egyedi

          :((

          comments user
          

          Ez egy nagyon szomorú történet volt.

          comments user
          Manócska

          Vannak ilyen folyamatos műszakrendet igénylő munkakörök. Mivel kevesen vagyunk, egy 4 napos ünnepen mindenkinek jut legalább 2 műszak.
          Öreg vagyok, egyedül élek (van társam, de városon belüli távkapcsolatban), nem okoz gondot.
          A napok elnevezése nekem technikai dolog, ezen belül vannak a munkanapok, és a pihenőnapok. A szerdai pihenő a vasárnapom pl. :))

      comments user
      D. Pin Trouble

      Kivéve Taronak

        comments user
        egyedi

        mér, ő hányat alszik?

          comments user
          D. Pin Trouble

          Neki minden nap hétfő

          comments user
          egyedi

          jaj, tényleg. basszus megyek tényleg kávézni :((

          comments user
          

          szerintem sose
          az ereiben is kávé folyik

          comments user
          egyedi

          ez mondjuk nálam nem akadály. aludni bárhol, bármikor…

    comments user
    SpaceWolf

    Szerintem geci leszek, és ráfűzök most erre a témára a következő poszttal.

      comments user
      

      Semmi geci nincs abban, sőt.

      comments user
      vau

      Helyesen teszed, akarok egy ajánlót meg egy spoilerezést mára a warsból.

        comments user
        SpaceWolf

        Megnézted? Hülye vagy?

          comments user
          vau

          Meg én.

          comments user
          SpaceWolf

          Te a mártírságra hajtasz, én már látom. Walking Dead, SW…

          comments user
          Magister Ludi

          Fönt volt tegnap éjjel már teljesen nyilvános helyen. Nem bírtam végignézni.

comments user
orizatriznyák

Már idén nem is vágyom másra. Jó, talán még a cibetmacska szarból készült kávéra.

    comments user
    ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

    És a kecskeszarta argánmag olaja?
    Sütni benne rántott csirkepárizsit?

      comments user
      egyedi

      blue, nincs még ebédidő, hogy malackodj

comments user
egyedi

nem tudom, lehet, hogy én nem ittam még meg a második kávém, de nem nagyon értettem mi történik? ez egy wc papír? olyan, mintha az előzményről lemaradtam volna

    comments user
    Bernard Black

    elismerem, nem rettentően összeszedett, de mentségemre szóljon, hogy éjszaka írtam. igen, wcpapír, de lehet mindenféle papírbaszt is venni tőlük. kb kétezer forint egy csomag, de minden fillért megér, és handmade.

      comments user
      egyedi

      lehet rendelni alibabán? 🙂

        comments user
        Bernard Black

        de vigyázni kell, ha hamis, és sima medveszarból van, az már nem jó

          comments user
          egyedi

          karácsonyig úgysem érne ide

        comments user
        ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

        Sajnos nincs. Ebayen sincs.
        Sajnálják tőlünk, pedig igény volna rá.

          comments user
          egyedi

          hüje irigy kínaiak…

          comments user
          D. Pin Trouble

          Kénytelen leszek kiküldeni valakit érte. Must have

comments user


Szomorú vallom be, hogy nem találtam elképzeléseimnek megfelelő csúnyapulcsit a boltokban. A Reserved-ben ugyan van agancsos mopszlival díszített, ami egy kicsit elbizonytalanított, de abból is hiányzott valami. Egyszerűen nem volt elég ízléstelen.

comments user
egyedi

vau neked elmesélem, mit kaptam most: fekete bögre. aztán teli töltöttük forró vízzel, és tádámmm: Game of Thrones :)) csak nem tudom feltölteni a hüje mobilról

    comments user
    D. Pin Trouble

    Ilyen nekem is van, csak tádámmm: mastercard verzióban.
    Annyira nem szexi.

      comments user
      egyedi

      a mastercardon nincs farkas, meg sárkány, meg oroszlán, meg szarvas :))

    comments user
    rontóbogár

    nincs a mobilodban forró víz? dobd ki azonnal.

      comments user
      egyedi

      mondjuk ja, kávét is főzhetne

        comments user
        rontóbogár

        akkor megvenném 😉

          comments user
          egyedi

          akkor nem adnám :))

          comments user
          rontóbogár

          irigy vagy 🙁

          comments user
          egyedi

          dehogy… adnék neked kávét

          comments user
          rontóbogár

          Az tobb mint ha hozzam jonnel 🙂

You May Have Missed