Valami beesett a Naprendszerbe
Mármint ebben a hírben valójában az az érdekes, hogy ez a valami kívülről esett be.
A tudósok eddig is biztosak voltak benne, hogy léteznek a Naprendszeren kívülről érkező üstökösök és aszteroidák, de ez az első alkalom, hogy meg is figyelhetnek egyet. Paul Chodas, a NASA kutatója szerint eddig minden jel arra utal, hogy az üstökös (avagy aszteroida) a Naprendszeren kívülről érkezett, további tanulmányozása után pedig talán azt is meg tudják majd állapítani, hogy miből állhat és honnan érkezhetett. David Farnocchia, a CNEOS pasadenai csillagásza (a CNEOS a NASAnak az a része, ami a Föld közelébe kerülő dolgokat vizsgálja) az üstökös irdatlanul gyors, a pályája pedig arra utal, hogy csak átzúg a naprendszerünkön, és soha többé nem fogjuk látni. Maga a cucc egyébként huszonnégy millió kilométeres távolságban suhant el a Föld mellett, 25,5 kilométer/sec sebességgel. (Independent)


