A Rolex Submariner hamisítványai

Beszélgettünk a leghíresebb óráról, a hozzá legjobban hasonlító órákról és most itt az ideje, hogy beszéljünk a hamisítványokról.

Mielőtt beleugrunk a mélyvízbe: nem szeretjük a hamisítványokat. Ennek több oka van: egyrészt van egy általunk eléggé tisztelt iparág, ami hagyományőrző módon abból él, hogy új szerkezeteket talál ki, legyártatja, megdizájnolja, gondosan kibaszkodja a szar példányokat és ápolgatja a tradíciót, amit a kis mechanikus kütyük alkotása jelent.

Ez nem pénztárcához kötött.

A Seiko az egyik legfaszább óramárka a világon, mégis nagyon hozzáférhető darabokat gyárt. A Casiot mindenki ismeri és nagyjából mindenkinek volt egy: tökéletes a maga nemében és semmi szégyellnivalója nincs a viselőjének. Hasonlóan az Orient, a Citizen, a Timex és ahogy egyre feljebb mászunk a skálán a Bulova, a Certina, a Tissot is hatalmas örökséggel és múlttal rendelkező gyártók, amik az enyhén zakkant órabuzik számára is simán hozzáférhetők. Konkrétan olyannyira, hogy jelenleg a kedvenc órám blue karjáról leimádkozott Orange Monsterem, ami egy mezitlábas Seiko, de valahogy annyira egyedi és különleges a búvárórák között, hogy nem lehet nem szeretni.

Mindez csak azt jelenti, hogy nem kell feltétlenül egy nagyobb vagyont áldozni arra, hogy aztán kormánykerekekkel fotózva a Rolexet villoghassunk haveroknak a facen (tényleg van egy ilyen csoport egyébként).

Jó nagy kört írok le, mire rátérek a lényegre, de remélem még követtek: az órabuzéria nem csak arról szól, hogy jó drága órákat aggass a kezedre, hanem az óragyártás és a gyártók iránti tiszteletről. Vicces módon amikor a Certina DS búvárt teszteltem, senki nem nézegette a csuklómat, hogy az Rolex-e. Továbbá egy alkalomtól eltekintve soha senki nem kérdezte meg, hogy milyen óra van rajtam (és az is az Orange Monsterben volt egyébként).

Mit is jelent mindez? Hát azt, hogy mindenki telibe leszarja, hogy mi van a csuklódon.

Ha elkezdesz halál komolyan, elismerést várva vagánykodni az óráddal, akkor egyrészt egy suttyó vagy, másrészt nem fogod megkapni azt a tiszteletet, amit elvársz. Ha egy tök eredeti Rolex Submariner birtokában körbeturnézod az ismerősi körödet, akkor nagyjából mindenki utálni fog, de legalábbis egy nagyarcú, jaszkarizó szarházinak fog tartani. Hacsak nem olyan körökben mozogsz, hogy mindenki másnak hasonló árfekvésű órája van (ez esetben gyanítom nem Rolex hamisítványokról szóló cikket fogsz olvasni), mert ebben az esetben simán le fogják szarni az információt. Egy rendes órabuzinak meg mindegy, hogy egy szép Breitling van rajtad, vagy egy Orient Mako.

Felmerül a kérdés, hogy milyen kaliberű seggfejnek kell lenni ahhoz, hogy a barátaidnak hazudozz az órádról?

Ha megveszel egy hamisítványt, akkor minden reggel arra ébredhetsz, hogy át fogsz baszni egy halom embert, beleértve magadat is egy olyan Rolex Submarinerrel, ami valójában nem is egy Rolex Submariner. Egészséges embereknél ez az imposztor-szindróma szépen lassan a fiók aljára száműzi a kamuórát, amit továbbértékesíteni majdnem lehetetlen. Magyarán kibasztál körülbelül százötvenezer forintot egy hazugságra, amit nem is fogsz többet használni.

A kilencvenes évek drogprevenciós törekvéseinek az eredménye az lett, hogy elképesztően sok droghasználó lett a korosztályomban. Folyamatosan azt hajtogatták, hogy a drog az rossz és bűn és mindenki megdöglik, aki drogozik. Persze mindenki kipróbálta és azzal szembesült, hogy ez nincs is így.

Ugyanígy, a hamisítványok NEM szarok. Ez a legnagyobb baj velük.

Általános tévhit, hogy a hamisítványok rosszul kidolgozottak, pontatlanok, megbízhatatlanok és meg lehet mondani róluk, hogy hamisítványok. Nos a valóság az, hogy a jó hamisítványok elképesztően pontosan kidolgozottak, nagyon hasonló anyagokat használnak, hogy szabad szemmel gyakorlatilag megkülönböztethetetlenek legyenek, illetve ázsiai szerkezeteket használnak, amik közül soknak az alkatrészei teljesen csereszabatosak az eredetivel.

Ráadásul még kibontás után is megmondhatatlan némelyikről, hogy hamisítványról van-e szó. Nagyjából csak a szériaszám árulja el őket, ezért is árulnak olyan sok “kikopott szériaszámú”, amúgy vadiúj órát, vagy luxusórákat “papírok nélkül”.

A Rolex Submariner minden idők legtöbbet hamisított órája. A hamisítók azért vonzódnak hozzá, mert ezerszer leutánzott formavilága és egyszerűsége nagyon könnyen másolható, még ha anyagában meglehetősen komplikált ugyanazt nyújtani. Az úgynevezett szuperklónok nagyjából 5-600 dollár körül mozognak (ez egyébként már egy szép állapotú Longines vagy ára, vagy két-három Seikoé, esetleg Orienté), ennyiért kaphatunk egy rettentően jól lemásolt, viszont zéró minőségbiztosításon átment kínai hamis órát.

Amit ha nem viszünk el valami óráshoz, aki hajlandó rendesen megcsinálni a szigeteléseit, akkor úgy fogja keresztülengedni magán a vizet, mint a szivacs.

Elképzeltétek a szitut, amikor egy szakértő órás a hamis Rolexedet szerelgeti? A pofámról lesülne a bőr közben. Ráadásul sajnos nem garantált a siker, mert pont a nyomásbírás területén még komoly hendikeppje van a hamis gyártóknak.

Viszont nincs garancia rá, hogy az órás észreveszi a különbséget. Az egyik hamisítványgyártó (nem fogok reklámozni egyet sem és a képekről is hentes módjára vágtam le a vízjeleket, de ez van) odáig jutott, hogy a Rolex 4130-as szerkezetét csavarra lemásolta és alkotta meg belőle a saját Daytonáját. Hacsak az órás gyanút nem fog, hogy nem fog valaki belejteni hozzá egy négymillió forintos órán tömítéseket baszkurálni, tulajdonképpen nem biztos, hogy észre fogja venni a huncutságot.

A Rolex Submarinernek jelenleg a feketepiacon két kínai gyártó által forgalomba helyezett, szinte tökéletes klónja éktelenkedik.

Azonban ezek nem újraértékesíthetők. Értéket nem hordoznak, csak a tulajdonosának adják meg az élményt, hogy átverheti saját magát és másokat azzal, hogy mit hord. Jó eséllyel beáznak, ha nem szervizelik őket, de a szervizelésük is egy égés, már ha egyáltalán valaki vállalja. Képzeljük el azt a fájdalmat és csalódottságot, ha véletlenül egy ilyen szar “örökségbe” kerül a gazdájától és az új kisgazdi jön rá, hogy apu egy svindler.

Lehet azzal takarózni, hogy veszek egy hamisítványt, amíg nincs pénzem az igazira. De az igazinak pont az adja a svungját, hogy baszom drága és baromi sokat kell rá spórolni, ha ez egyáltalán lehetséges. Társadalmi státuszt nem ad, mert senkit nem érdekel. Igen, a gazdagok nagyon drága órákat hordanak, de ha veszünk egy hamisítványt, azzal nem leszünk hirtelen gazdagok, csak annak szeretnénk látszani. Minden egyes alkalommal amikor egy ilyen óra a csuklódra kerül, csak megerősíted magadban azt

Hogy nem vagyok gazdag, de másoknak azt hazudom, hogy az vagyok, mert csak ezzel a csalással fognak elfogadni.

Ebbe a gondolatmenetbe bele lehet hülyülni hosszútávon. Ne vegyetek hamis Rolexet.

 

Do NOT follow this link or you will be banned from the site!
%d bloggers like this: