Megjelent a Sony A7RIII
Megjelent a reggel beharangozott Sony és a szeletelt kenyér óta a legjobb dolog, ami a fotóspiacon napvilágra kerülhetett. Az elődmodellekről röviden értekeztem már posztokban, illetve magasztaltam az A9-es nagytestvért is, de a legújabb iteráció egyelőre papíron minden várakozást felülmúlt. Igazából utoljára akkor lelkesedtem ennyire, amikor rájöttem, hogy van fűrész a victorinoxomon.
Az A7III fantasztikus kamera lett. A legfőbb újítások közé tartozik, hogy még egy picit löktek a stabilizátoron, ami az eddigi nagy vetélytárs, az Olympus EM-1 mk II. irányába tolta. Tesztek még nem jöttek ki, várható, hogy ugyan kicsivel, de alul fog maradni azzal a kamerával szemben, már csak azért is, mert négyszer akkora a szenzora, amit ide oda rángatni nem egyszerű úgy, hogy ki is olvasod belőle az adatot. De ha már nagyon megközelíti, azaz az eddigi stabilitásra rá tudnak licitálni, már az is óriási dolog.
A második hatalmas újítás, hogy a baszott drága nagytestvértől megörökölte a nagyobb akkumulátort és a dupla kártyahelyet. Akinek ment már tönkre SD kártyája, az a redundáns adattárolást kellőképp tudja értékelni. Bár nekem csak nyaralós fotók baszódtak el mindörökre, azért így is kellemetlen. A profiknak ez egy must have funkció, nincs is kétség. Az akkumulátor kapacitása is több, mint duplájára nőtt.
Megnövelték a bufferméretet, azaz az eddigi 23, tömörítetlen RAW fájl helyett most már 76-ot tud lementeni. Ez a számmisztika vonatkozásában rettentően érdektelen, de azt is jelenti, hogy megnövelték a szenzor kiolvasási sebességét, ezért jobb minőségű videofelvételt és gyorsabb sorozatfotózást is lehetővé tesz a masina: 10 fps azért minden közegben rendesen megsüvegelendő.
Szintén nagy dolog az USB-ről töltés. Tetejében az USB itt 3.1-es, ami még gyors is. Ez a hétköznapi ember számára azt jelenti, hogy ugyanarról az akkupakkról újratölthető, amit szerencsés esetben amúgy is cígölünk magunkkal a telefontöltéshez, tablettöltéshez, fejlámpatöltéshez ugye.
A 4K videó alap, bár ebben nem fog feltehetőleg annyira jól muzsikálni, mert a vak is láthatja, hogy fotózásra van optimalizálva: 10bites videót sajna el lehet felejteni, illetve jó eséllyel nem a teljes szenzort olvassa ki, tehát lehet számítani cropra a videóknál. Kárpótol cserébe a kétszeres sebességűre és érzékenyebbre ígért autofókusz, amit azért meg kell nézni élesben is, plusz a touchscreen, amivel hasonlóan tudunk majd fókuszpontot váltani, mint a Canonokkal. Mellette bevezetik a joysticket, amit az oldschool versenyzők hasonlóan előszeretettel használnak. Bizonyos időjárási körülmények között pengébb is tud lenni, mint a touchscreen.
A pixel shift is újdonság, jó eséllyel hasonló technológiát jelent, mint az Olympus pixel shiftje. Ezzel a stabilizátor mellett a másik versenyelőnyét is elszedték az Olynak. Kicsit szomorú dolog, ugyanakkor eléggé májer, hogy 160 megapixeles tájképeket és csendéleteket lehet fotózni: főleg a termékfotósok fognak ennek örülni, akiknek be kellett érniük a micro 4/3 szenzorral, ami a Sigma speedboostolt Canon és Sigma lencséivel tudta a legtöbbet ezen a fronton.
A dinamikatartomány páratlan. Jelenleg a piacon kapható legjobb készülék. Gyakorlatilag nem lehet bebuktatni se beégetni a vele készült képeket, csak szándékosan. A Sony nyilván saját magának tartja meg a legjobb technikákat és mindenki másnak (a Nikonnak, az Olympusnak, a Fujinak és a Panasonicnak is ők szállítanak szenzort) az eggyel szarabbat adják el. A stabilizátoruk rohamos fejlődése is arra utal, hogy az Olympusszal köttetett dealjük részeként a cég megosztotta velük a stabifejlesztésüket is.
Szóval mi is van az asztalon? Minden. 3200 dollárért. De tényleg nem hiányzik belőle semmi. Ráadásul kiadták hozzá a 24-105mm-es, F4-es lencsét, ami számomra a legfontosabb lencse a lineupban. Eladom a vesémet.
