Csőmozi #71: Ne adjad az agyad – Brainscan

A Beleestem a tévébe virtuális valóságosított turbófokozata Amerikából.

Gianni Rodari ifjúsági művéből annyi maradt meg így pár évtizeddel később, hogy a tévébe esett gyereket abajgatja a testvére a nagyszobából, menjen arrébb, mert nem látja tőle az indiánokat a cowboyfilmben. Mármint a televíziós feldolgozásban a MTV műsorán, ill. megvolt a (nyilván jobb!) könyv is a könyvtár gyerekrészlegén. Sosem vettem ki. Akkor még így ment, majd a ’90-es évek elejének multimédia-hullámában a számítógépesített nagylexikon meg a jobb felbontású, sőt visszabeszélő vetkőzőpóker mellett az ábrándosabb lelkek elhitték, a mátrix már csak egy köpésre van, és tényleg csutkáig dugott agykábellel hackelhetjük nullára telefonszámlánkat hamarosan a Matávnál. Sajnos kiderült, a fejünkre applikált kockamonitor-méretű cuccokkal legfeljebb az asztalról lehet bármit leverni, a net prolibb irányba fejlődött, ha ez fejlődésnek nevezhető. A régisulis virtuális valóság a mi idővonalunkon a hánytató Google-szemüvegnél tart, az augmentált valóság legnagyobb dobása mindmáig a világméretű Pokémon Go-lökdösődés. 30 éve a még diszkvalifikálatlan irányzat megnyilvánult a korszellemben és jobb-rosszabb filmekben egyaránt a favágó Fűnyíróembertől Johnny Mnemonicig, mi több e cikk tárgyáig, szegről-végről.

Edward Furlong, a T2 alányírt hajú svarciszelidítő nyálgyereke a nagy siker után nem sokkal, 1994-ben ismét alányírt hajú nyálgyereket alakít, akinek ismét gépekkel gyűlik meg a baja. A kamasz Michael az amerikai kertváros ideálképében él egymaga egy közepes luxusingatlanban, anyu balesetben meghalt, apu a jelek szerint ráérős brüsszelitaként utalja zsákszámra a pénzt a messzeségből. A rendezés mintha mindent megtenne, hogy meggyőzzön lazaságáról, Michael kockás inget hord és metált hallgat, a hűtőjére Alice Cooper van felragasztva és pontosan úgy köpi ébredés után a megsavanyodott tejet (mármint a kölök, nem Alice) a dobozból, ahogy amerikai filmben kell.

A célközönség jelentős részét kitevő nördök ízlésének aláfekvő további ellenszenves édelgés, hogy a kibergyereknek már ’94-ben hangvezérelt személyes asszisztentje mozog a számítógépén, maga Igor, továbbá állítólag horrorrajongó, ez ha máshonnan nem, a posztereiről tudható. A nagy erőlködés és Mr. Furlong nyegle modora kb. az ellenkezőjét éri el, a rengeteget szenvedett burzsujpalánta minden, csak nem rokona magára bármit is adó freaknek. Nyugat-balkáni analógiával, pár évet visszalépve ő az elkényeztetett suttyógyerek a szomszédból, aki a kamionos faternak és a párttitkárnő anyunak hála két pofára zabálhatja a Tobleronét, de a load után a “*” ,8,1-et másnak kell beírnia helyette. A kamaszlét súlyától iszonyúan szenvedő Michael már-már ott tart, hogy elszívja élete első cigijét vagy szóljon egy szót a szemben kukkolt lányhoz, amikor haverja felhívja a figyelmét egy forradalmian új videójátékra.

Korszakhoz illőn a terméket újsághirdetés útján lehet megrendelni, és cédén terjed. A minden eddiginél valósághűbb élményt ígérő reklámszövegnek a byroni szinten kiégett M. természetesen nem hisz, amíg be nem vágja a lemezt optikai meghajtójába. A program állítólag az user tudalattijába lenyúlva hozza létre a személyre szabott élményt, ami a világfájdalmas horrorfan ripők esetén nem is lehet más, mint az idegesítő szomszéd bácsi leölése. A belső nézetű slasher-szekvencia végén… sosem találja ki a kedves olvasó, de tényleg kibelezve találják a szomszédot. Ráadásul a játék avatárja, a stáblistán Trükkösként megnevezett lény is manifesztálódik, hogy mefisztói szövegével taszítson kétségbeesésbe bárkit, aki 5 perc Doom után csúnyábban beszél, esetleg egy pohár erősebb Coca-Cola után nem tudja megkülönböztetni önmagát a tükörtől. Ez az óriásgoblin-psychobilly-Freddy Krüger figura a film legemlékezetesebb alakja, álmoktól a gamer fotelig bárhol megjelenhet, a fene tudja, hogyan. Tudják ez az az új izé, a digitális lézerdiszk technoLÓGia!

A meglepően cinikus-véres gyilkolászás és az ifjúsági fantasztikus filmnek előadott mineknevezzelek tehát nem nagyon illik össze, de a ’90-es években legalább a zene tényleg jobb volt, Rob Zombie, a Mudhoney vagy a Butthole Surfers válogatott felvételei még ebbe a művagány miliőbe is beszűrődnek. Vajon a harmadik cd végére sikerül-e a nem tudja, mibe tenyerelt suhancnak a nem kívánt bővítményt kivágni szívéből? Ki hívja meg Kimberlyt (stírölt lány fentről) a szalagavatóra, ha egyáltalán? A duplacsavarosnak szánt befejezés az előző 90 perchez hasonlóan nem tudja eldönteni, mit akar, idétlen vállvonogatássá válik. Annyira nem nagy baj feltrancsírozni a tanár urat, rá lehet gyújtani, azért jó, ha csak a sulibudi rejtekén.

HOLDKOMP