Irodai horror

Ha megkérnek, hogy röviden mondjam el, milyen érzés open space irodában dolgozni, akkor annyit szoktam mondani, hogy jó. Ha bővebben kérik, akkor meg azt, hogy nem jó. Kurvára nem jó.

Az egybe nyitott, tágas terek a mai “modern” irodákban elvileg azért lettek létrehozva, hogy segítsék a munkavégzést. Úgy értem, hogy így könnyebb együtt dolgozni a kollegákkal, hatékonyabb az információáramlás, magyarán az egész rendszer produktivitása nő. Szóval ez az elmélet. A gyakorlat persze az, hogy vannak kollegák akik marha jól érzik magukat, ők képviselik a hangoskodó, izgága, folyamatosan pofázó réteget. És van a másik csoport, akinek szüksége lenne egy kis csendre, nyugalomra, mert épp gondolkodnia kellene, azt meg hangzavarban nehéz.

Aki dolgozott már ilyen irodában, az pontosan tudja, hogy már az egész koncepció megideologizálása egy nevetséges, erőltetett, szar duma. A valóságban az a cél, hogy minél több dolgozót tudjanak összezsúfolni egy helyre, ezzel növelve a helykihasználtságot, és csökkentve a költségeket. Magyarul egy kibaszott csibekeltetőhöz hasonlít a placc, csak emberekkel. Rendkívül ideges emberekkel, mert nyilvánvaló, hogy egy ilyen zsúfolt közösségben lesznek súrlódások, anyázások.

Kérődzők

Velem szemben ül egy ilyen figura, akit félig-meddig megénekelt már Bernard a fenti posztban. A reggeli neki másfél óráig tart, mert falatonként csipeget valami szart. Csámcsogva-kérődzve nyammog rajta, néha leöblíti egy korty teával. Természetesen úgy szürcsöl, hogy még a recepciós kiscsaj is felkapja rá a fejét, pedig három emelettel lejjebb van. És ha ez nem lenne elég, akkor a faszparasztja magában motyog (teli pofával ofkóz), irdatlan módon szuszog, mintha meg akarna fulladni a kajától, rugózik fel-le a széknek használt egyensúlyozó labdáján, és néha dobol a lábával. A szép szó nem használ, hiába is jelezték neki többen, hogy mocskosul idegesítő.

Ma reggel elpattant valami, és megígértem neki, hogy ha villámgyorsan abbafejezi a tevékenységet, akkor nem teszek vele valami igazán szörnyűt. Egyesek szerint az ilyen stílus nem fér bele a céges irányvonalba, miszerint toleránsak vagyunk, és ha van valami gond, akkor azt diplomatikusan jelezzük a másik felé.

De hogy a faszba lehet diplomatikusan elmagyarázni egy felnőtt embernek, hogy az alapvető viselkedési normákkal sincsen tisztában? És hogy mindenkinek jobb lenne, ha keresne magának más elfoglaltságot? Mondjuk bungee jumping drótkötéllel, vagy valami hasonlót???

Megoldásokat a kommentszekcióba. Az nem opció, hogy drukkolok neki, hátha éhendöglik. Ez nem az a fajta.