Képzelt riport egy meg sem történt holdfesztiválról – Nosztalgia nap

Kettőezerhúsz lesz az az év, amikor sokan elmondhatják magukról, hogy egyetlen fesztiválon sem jártak, pedig igény lett volna rá. A pandémia okozta, indokolt korlátozások a tömegrendezvények szervezését teljesen ellehetetlenítették, így aztán a Martensek és Crocs papucsok a tavalyi Sziget porát őrzik, szebb idők letörölhetetlen emlékezeteként.

Azoknak, akik egész héten velünk tartottak, mostanra már nem lesz újdonság, hogy a maival együtt hetedik napja tart Képzeletbeli Fesztiválunk, amit az idén elmaradt nyári szabadtéri zenés rendezvények pótlásának igénye hívott életre.

Akik esetleg ismeretlenül tévednek ide vagy csupán lemaradtak volna az előzményekről, röviden felidézzük az előző esték eseményeit: Mínusz egyedik napunkon Müller Péter Ivánnal idéztük meg az 1994-es EuroWoodstock szellemét. Az első napon a Prodigy zenekar egész estés koncertjével nyitottunk, hogy aztán a második napon a vasárnapi műsorba az aznap elmaradt koncertek előadóiból válogassunk. A harmadik napon a sötét oldalon jártunk olyan előadókkal, mint a the Cure, a negyedik napunkon a gitárzenéé volt a főszerep, hogy zárásként egy Kings of Leon koncertfelvétellel búcsúztassuk a  2020-as Szigetet. Az ötödik napon különösebb műfaji kötöttségek nélkül csapongtunk, a virtuális fellépőink között üdvözölhettük Katy Perry-t, Cristina Scabbiát, Billie Eilisht-t és Tarja Turunent, mert a sok férfi előadó túlsúlyát kompenzálandó lányos napot tartottunk. A hatodik napon pedig a New Model Army egész estés retrospektív Sziget koncertjével, valamint David Bowie és a Foo Fighters közös felvételével, a Die Antwoord és az izraeli Skazi élő fellépéseivel töltöttük meg a nemzetközi porondot.

Ennyi változatosság után ma este következzen ismét valami teljesen más, vegyük fel a fantázia Ariadné fonalát és merengjünk együtt azon, hogy így a hetedik napon, testben és lélekben megfáradna mi lehetne az, ami a hangulatot formában tarthatná? A feladvány látszólag nehéznek tűnik, azonban ha arra gondolunk, hogy kik azok, akiket minden körülmények között elviselünk péntek este még a szomszéd falu Videó Discójában is, nem is kell sokat hezitálni azon, hogy kik kerüljenek a lejátszóba.

A nosztalgiavonaton nincsen fék, ha egyszer beindul, nincs megállás. Úgyhogy pörögjenek azok a porckorongok, amíg sérvet nem kapunk, a nyugdíjasotthonok lakóit megszégyenítve dobjuk félre a járókeretet és jöjjön, aminek jönnie kell.

Péntek este? Legyen tánc!

Az Opus hibátlan Bundesliga germánsága után nem könnyű fokozni, de nem lehetetlen. Mert ki az aki soha, de soha nem adja fel? De tényleg? Ricky (Boy) Astley-re mindig lehet számítani.

Egy gyűlöletességig agyonjátszott MTV előadó következik, aki mostanra viszont méltó lett arra, hogy bekerüljön a nosztalgia Pantheonjába, mert így évtizedes távlatból elmúlt a borzalmas dallamtapadás és maradt az együtt üvölthető, faék egyszerűségű Shout, cizelláltabb dobokkal és gitárokkal, klassz női vokállal.

Sok lehet, de sohasem elég? Akkor ne is legyen elég. Morten Harket egy különös kameraállásból, furcsa optikával sem felülmúlható, amikor az FM szintetizálódik a színpadon.

A csattanós hölgyválasz ezúttal nem marad el, a Bananarama ugyanolyan páratlan, mint az előző évszázadban bármikor.

A mai esténk sem lehetne teljes koncertélmény nélkül és ha már nosztalgia, akkor mindenki tekerje fel a hangerőt, induljon a szeletelőgép és jöjjön a várva várt Stár, a soha megöregedni nem akaró

Scooter

Enjoy.

Do NOT follow this link or you will be banned from the site!